Kállósemjén első világháborús veszteségei
2016.12.19.
Kállósemjén  első világháborús veszteségei

Czill István alezredes és Csákvári Sándor munkájukban Kállósemjén település első világháborús veszteségeit gyűjtötték össze.

Kállósemjén nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nagykállói járásban. 2015-ben népességszáma kicsivel haladta meg a 3500 főt. A településen minden magyar társadalmi mozgalom és ezekkel kapcsolatos, vagy azoktól éppen független háború nagyon érzékelhető nyomot hagyott. Az alacsony népességszámhoz viszonyítva a gazdasági erő szembeszökően magas. Így történelmünk változásai kiemelkedően is érzékelhető gazdasági veszteségekkel jártak a községben, jelen munka azonban az I. világháború kállósemjéni személyi veszteségére szorítkozik.

Elsődleges adatfeltáráshoz főleg digitálisan elérhető forrásokat kerestünk. A közben más módon tudomásunkra jutott adatokat is felhasználtuk. Fő forrásnak tekintettük a helyben közadakozásból emelt világháborús emlékművet, a már korábbiakban is felemlített veszteséglistákat (a Cseh Nemzeti Könyvtár közrebocsátásában) és Szabolcs vármegye adattárát.

Az emlékművön 80 nevet tüntettek fel. A Cseh Nemzeti Könyvtár adatbázisa 34 kállósemjéni illetőségű katona egyéni sorsáról tudósít. Van olyan, akiről többször is. (Nem a helyesbítések között.)

Szabolcs vármegye adattára szerint Kállósemjén hősi halottainak száma 28.[1] Utóbbi kiadványt a továbbiakban „SZSZB adattár" egyszerűsített formában tüntetjük fel.

Az SZSZB adattár (alispáni jelentés) nagyon becses forrásnak bizonyult. Terjedelme lehetővé teszi, hogy forrásmellékletként jelenjen meg a dolgozatban. Szerkezete, megjelenése, tartalma válik szemléletessé ezen a módon. Természetesen más források is előbukkannak, amiket forráskritika nélkül is lehet az elsődleges adatfeltárás szolgálatába állítani:

 „Az első világháborúban Kállósemjén hatszáz polgára vett részt, közülük 89 hősi halált halt, 27 megrokkant. A katonák Galíciában, Bukovinában, az olasz, majd újra az orosz frontokon harcoltak."[2]

Az idézett forrás a harcokban részt vett polgárok számát igen magasnak feltételezi, bár olyan forrást is találtunk, amelyik ugyanezt az adatot 500 főre becsüli. Eldönteni ezt a kérdést magunk sem tudjuk, inkább a feltárt adatokat adjuk közre az alábbiakban:

 

 

Név

Szül.

Eml.

Vlist.

SZSZB

Esemény

1.

Angyal Lajos

1878

+

 

+

meghalt 1915. 08. 01., hadifogság Szibéria

2.

Antal Mihály

1894

+

 

+

meghalt 1915. 02. 17., Zyurecz (?), Galícia

3.

Ádámkú István

1893

+

 

+

meghalt 1914. 08. 16., Višegrad mellett (Bosznia-Hercegovina)

4.

Bakati János

 

+

 

 

 

5.

Barci Antal

 

+

   

 

6.

Berlei László

1879

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

7.

Biró József

 

+

   

 

8.

Bota Mihály

 

+

   

 

9.

Bőgős János

1892

+

+

+

meghalt 1915. 03. 15., nem jelzett földrajzi helyen[3]

10.

Brátán János

 

+

   

 

11.

Cimre Gergely

 

+

   

 

12.

Csehi György

1877

 

+

 

hadifogság, Habarovszk (Oroszország)

13.

Dávida Michael

1889

 

+

 

hadifogság, Berezovka (Oroszország)

14.

Debreczeni Péter

1891

 

+

 

hadifogság nem jelzett földrajzi helyen

15.

Delanics Johann

1893

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

16.

Demeter Péter

1885

+

+

 

hadifogság, Kurgan (Oroszország)

17.

Derzsi Ferencz

1893

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

18.

Domokos Gergely

 

+

 

 

 

19.

Domokos János

1889

+

 

+

meghalt 1915. 08. 02. Dubacz (?) mellett

20.

Erdei János

 

+

   

 

21.

Egri László

1884

 

+

 

hadifogság, Casagiove Caserta (Olaszország)

22.

Fabú Gyula

1895

+

 

+

meghalt 1918. 09. 22. Rjazany (Oroszország)

23.

Fazekas János

 

+

 

 

 

24.

Fodor Georg

1894

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

25.

Frank József

1886

   

+

meghalt 1917. 07. 16. Eltemetve: Kállósemjén

26.

Gacsályi István

1891

 

+

 

hadifogság nem jelzett időben Tjumen (Oroszország)[4]

27.

Gál János

 

+

 

 

 

28.

Graholy János

 

+

 

 

 

29.

Hebó István

1893

 

+

 

hadifogság nem jelzett földrajzi helyen

30.

Hegyes János

 

+

 

 

 

31.

Herczkú János

 

+

 

 

 

32.

Iriny Franz (?)

1884

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

33.

Irinyi István

 

+

 

 

meghalt 1918. hadifogságban (Oroszország)[5]

34.

Juhász Gergely

1887

+

 

+

meghalt 1917. 12. 31. Kirlibaba (Cârlibaba, Románia)

36.

Kállay Iván

 

+

   

 

37.

Kaplonyi Péter

 

+

 

 

 

38.

Kardos Ferenc

1892

+

 

+

meghalt 1920. 12. 31. Oroszország

39.

Katona Alexander

1892

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

40.

Katona György

1880

+

   

meghalt 1915. 05. 06. (Nirovicz, Galícia ?)

41.

Kicska Lázár[6]

 

 

 

 

 

42.

Kópis Sándor

 

+

   

 

43.

Kovács András

1897

 

+

 

hadifogság Jelabuga (Oroszország)

44.

Kovács Balázs

1890

+

 

+

meghalt 1920. 12. 31. (Oroszország)

45.

Koleszár Mihály

1890

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

46.

Kulcsár Stefán

1876

 

+

 

hadifogság (Oroszország)

47.

Lőbi Imre

 

+

 

 

 

48.

Máté János

1896

+

 

+

meghalt 1916. 07. 01. Voladonka melletti csatatér (Galícia)

49.

Merő János

1899

+

 

+

meghalt 1918. 06. 18. Comove (?) körüli csatatér (Olaszország)

50.

Mogyorósi István

 

+

 

 

 

51.

Moldván Gábor

 

+

   

 

52.

Nagy Gábor

1892

 

+

 

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

53.

Nagy Gergely

 

+

   

 

54.

Nagy Gyula

1893

 

+

 

hadifogság  Laischev (Oroszország)

55.

Nagy Mihály

1894

 

+

 

hadifogság Krasnojarsk (Oroszország)

56.

Opre András

1876

+

 

+

meghalt 1919. 01. 01. Kállósemjén

57.

Orbán András

 

+

   

 

58.

Orbán Georg

?

 

+

 

hadifogság Urschum (Oroszország)

59.

Orbán János

 

+

+

 

hadifogság nem jelzett földrajzi helyen

60.

Orosz Sándor

 

+

   

 

61.

S. Páll János

 

+

   

 

62.

Páll Miklós[7]

1893/4?

+

+

 

hadifogság Pensa (Oroszország)

meghalt 1915. 07. 01-03. nem jelzett földrajzi helyen (fogságban?)

63.

Papp Elek

1895

 

+

 

hadifogság Pensa (Oroszország)

64.

Papp Gyula

 

+

   

 

65.

B. Papp Miklós

 

+

 

 

 

66.

F. Papp Miklós

 

+

   

 

67.

Papp Péter

1896

 

+

 

hadifogság Debalzewo (Oroszország) mai illetékesség?

68.

Pável János

1883

+

 

+

meghalt 1917. 12. 31. Galícia

69.

Pétér Ferenc

 

+

 

 

 

70.

Petromán György

 

+

   

 

71.

Petromán László

 

+

 

 

 

72.

Piskolti János

1893

+

 

+

meghalt 1920. 12. 31. Esztergom

73.

Polon(Polom?) Peter

1892

   

+

sebesülés nem jelzett földrajzi helyen

hadifogság nem jelzett földrajzi helyen

hadifogolycsere érintettje nem jelzett időben

74.

Rabócki Mihály

1888

+

 

+

meghalt 1914. 10. 29. Wolabuckovska, Galícia (?)

75.

Rácz József

1895

+

+

 

meghalt 1916. 04. 15. katonakórház Pelsőcz, Szlovákia (temetve is ott)[8]

76.

H. Sebök Bertalan

 

+

   

 

77.

Simon János

 

+

 

 

 

78.

Sitkú András

 

+

   

 

79.

Soltész János

1889

+

 

+

meghalt 1920. 12. 31. Oroszország

80.

Stark Sámuel

 

+

 

 

 

81.

S. Stekler János

1895

+

 

+

meghalt 1917. 12. 15. Rai (Franciaország)

82.

Stekler Miklós

 

+

   

 

83.

Szabó Ferenc

1885

+

 

+

meghalt 1914. 10. 30. Jaroslau (Lengyelország)

84.

Szabó József

1893

+

 

+

meghalt 1915. 03. 30. Mihalovtic (?) Galícia

85.

Szalkai György

1891

+

 

+

meghalt 1917. 12. 31. Galícia

86.

Szendi Johann

1887

 

+

 

hadifogság (Oroszország)

87.

Szécsi András

 

+

   

 

88.

Szemán János

 

+

   

 

89.

Szikora János

 

+

   

 

90.

Takács József

 

+

   

 

91.

Tarján Ferenc

1893

+

 

+

meghalt 1916. 11. 16. Norvacsó (?) Románia

92.

Teremi László

1888

 

+

 

kórházi kezelés nem jelzett időpontban, Nagykálló[9]

93.

Teremi Sándor

 

+

   

 

94.

Tóth Hermann

1891

 

+

 

sebesülés nem jelzett időpontban, Przemyśl (Lengyelország) 2. sz. erődkórház[10]

95.

Tóth Kovácz Stefán

1884

 

+

 

hadifogság, Habarovszk (Oroszország)

96.

Török Gábor

 

+

   

 

97.

H. Tündék György

1880

   

+

meghalt 1914. 10. 15-20. Galícia

98.

Üveges Sándor

 

+

   

 

99.

Vámos János

 

+

   

 

100.

Váraczki János

1888

 

+

 

hadifogság (Románia)

101.

Varga István

 

+

   

 

102.

Vass János

1897

+

+

 

meghalt 1917. 01. 01. nem jelzett földrajzi helyen

103.

Viszokai László

 

+

   

 

104.

Vitai János

 

+

   

 

105.

Vizi Mihály

1896

+

 

+

meghalt 1916. 05. 16. Stanislau (Galícia)

106.

Wadilka Mihály

1890

 

+

 

hadifogság  Werchne-Kainskoje, Bezink Barnaul (?) (Oroszország)

107.

Weiß Adolf

1892

 

+

 

betegség nem jelzett időpontban (Nagykálló)[11]

108.

Winkler János

1896

+

   

meghalt 1914. 05. 24. Pajti (?)

109.

Winkler Károly

 

+

   

 

110.

Winkler Mihály

 

+

   

 

111.

Zsadányi Mihály

 

+

   

 

112.

Gömöri István

 

 

 

+

 

113.

Gömöri József

 

 

 

+

 

114.

Prilók Péter

 

 

 

+

meghalt 1915. orosz harctér

115.

Csernyák Mihály

 

 

 

+

1914-ben eltűnt

116.

Forgács Sándor

 

 

 

+

meghalt 1914. 12. 31. orosz harctér

117.

Kereskényi György

 

 

 

+

meghalt 1914. Kárpátok

 

Mielőtt bármit megállapítanánk, tényként kell felsorolni azokat a Kállósemjénben születetteket, akik más település adatai között vannak feltüntetve a SZSZB adattárban.

                Újfehértón:
Gömöri István, Kállósemjén.
Gömöri József, Kállósemjén. Mindkettőjüknek csak születési helyük ismert.
Továbbá:
Prilók Péter, Kállósemjén, 22 éves, nőtlen, 11. honvéd gy. ezr., honvéd, orosz harctér, 1915.

                Kemecsén:
Csernyák Mihály, Kállósemjén, 40 éves, nőtlen, 11. honv. gy. ezr., honvéd, eltűnt, 1914.

                Nyírgelsén:
Forgács Sándor, Kállósemjén, szül. 1876., nős, 11. honv. gy. e., honvéd, orosz harctér 1914. dec. 31.

                Balkányban:
Kereskényi György, Kállósemjén, szül. 1894., nős, 11.   honv. gy. ezr., honvéd, Kárpátok, 1914. aug.

A három forrásban (amint látható a nevet követő oszlopban tüntettük fel a születési évet, ha az ismert, az „Eml." jelű oszlopban szereplő „+" jelzi, ha a név szerepel az emlékművön, míg a „Vlist." a veszteséglistákra az „SZSZB" a Szabolcs vármegye s a közigazgatásilag ideiglenesen hozzácsatolt Ung és Bereg vármegye hadbavonult és az 1914-18-as világháborúban elesett hős fiainak névjegyzékre utal.  Az SZSZB adattárban való feltüntetésre vall) mindössze egy - csaknem – tökéletes egybeesést találunk.

Adatértékelést (nem forráskritikát!) az emlékmű adataival célszerű kezdeni. Amint már más település esetében is szembesültünk vele, nem tudjuk, hogy az azon megörökített nevek honnan, miből, ki(k)től származnak. Csupán feltételezés, hogy a neveket a helyi kollektív emlékezet őrizte és úgymond „bemondásra" kerültek felvésésre, vagy más helyi írott forrás állt (áll?) rendelkezésre. Az emlékmű készítésekor a veszteséglista adatait biztosan nem ismerték a helyiek. Mással nehezen tudnánk magyarázni, hogy a listákban szereplő 34 kállósemjéniből 29 nem szerepel emlékművükön. Sajátos példája van Kicska Lázárnak, akiről meg egyik alapforrásunk sem emlékezik meg. Az emlékművön megörökítettek közül 23 fő szerepel a SZSZB adattárban is. Innen öten nem kerültek rá a kőre. A következtetésünk azonban itt is az, hogy az SZSZB adattár tartalma sem volt az emléket állítók előtt ismert. Táblázatunk 116 kállósemjéni származású katona sok eddig nem ismert adatát adja közre. Nagyon valószínűsíthetően biztonságos alapot nyújtva további kutatómunkának!

Ezen a ponton érkezünk el oda, hogy megállapíthatjuk: további kutatómunkával alighanem még több adat tárható fel, illetve pontosítható, vagy igazolható. A továbbhaladáshoz csaknem feltétlenül szükséges helyismeret. Érdemes elővenni és alaposan tanulmányozni a helyi halotti anyakönyvi kivonatokat (a később bekövetkező holttá nyilvánítások miatt nem csupán a háborús években!). Amennyiben van, áttekinteni a Historia Domust, esetleg az egyházlátogatási jegyzőkönyveket (Canonica Visitatio). Tájékozódni kell még az esetleges püspöki jelentések felől is. Alakulattörténetek sajnos nem sokat fognak segíteni, de reménykedni lehet és érdemes esetlegesen helyben, vagy más gyűjtő helyen található lappangó iratanyagban is!

 

Czill István alezredes - Csákvári Sándor



[1]
Szabolcsvármegye s a közigazgatásilag ideiglenesen hozzácsatolt két Ung- és négy Beregvármegyei község hadbavonult és az 1914-1918. világháborúban elesett hős fiainak névjegyzéke. Kiadta: Szabolcsvármegye közönsége

[3] SZSZB adattár szerint + 1915. 03. 11. Kozimierz, Galícia

[6] Kicska Lázár kállósemjéni tanitó, aki póttartalékosi sorból hadapróddá küzdötte fel magát, a Zlota-Lipa melletti   harcokban oly hősiesen harcolt, hogy a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Magyar hősök 1914-1916 Szerk.: Tábori Kornél Pesti Napló, 1918.

[7]



 


 

 

 

 

                                          Hadtörténeti Könyvtár         Tájékoztató Portál