Ez az oldal egykori neves katonaviselt debreceni közéleti személyek: polgármesterek, tisztviselők, orvosok, egykori katonai állomásparancsnokok, a városban megbecsülésnek örvendő személyek, katonák gyűjteménye.

(Fényképek: Kiss Róbert zászlós, Farkas Gábor százados és Csákvári Sándor
Szöveg forrása: Méliusz Juhász Péter Könyvtár Helytörténeti Gyűjtemény, Arcanum Adatbázis)

1848/49-es honvédek, nemzetőrök

Bartha István (1818-1894) honvéd főhadnagy
(Debreceni Köztemető V. tábla 23-33- út 34)

Debrecenben született 1818-ban. 1842-ben közvitéz, majd 1844-től őrvezető a császári-királyi 39. gyalogezredben. 1848 őszén őrmester lesz az Aradon szerveződő 29. honvéd zászlóaljban. 1849 márciusától hadnagy, május 29-től főhadnagy az 59. bánsági V. hadtestnél. 1867-től kézműves Debrecenben. 1867 és 1890 között a helyi honvédegylet tagja. 1891-ben Debrecenben halt meg. A Hatvan utcai temetőben nyugodott, a család 1958-ban exhumáltatta át a Köztemetőbe.

(Forrás: Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Heraldika K. Budapest, 1998. 102. p; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

Simonffy Imre polgármester, honvéd százados  (1824-1910)
(Debreceni Köztemető VII. liget Kcs 1/a)

Debrecenben született 1824. november 18-án. Iskoláit a debreceni Református Kollégiumban végezte 1883—1844-es iskolai év kivételével, ekkor Eperjesen tanult. A tiszántúli kerületi táblánál, Bihar vármegye első alispánjánál és a királyi ítélőtáblánál végzett jogi gyakorlatok után 1847. június 10-én letette az ügyvédi vizsgát. Nagyváradon még ebben az évben Bihar-vármegye tiszteletbeli aljegyzőnek nevezték ki, itt 1848. május 22-éig működött. A szabadságharc alatt először a debreceni veres pántlikás önkéntesekkel, 1849. január 1-jétől, pedig mint rendes honvéd, a 68. honvédzászlóalj 4. századának századosa szolgálta hazáját az aradi vár feladásáig, 1949. augusztus 17-ig.

A szabadságharc lezajlása után Debrecen szabad királyi város jegyzője lett, majd később tanácsnoka, 1855-ben Németország, Franciaország és Anglia több nevezetes városát meglátogatta. 1861-ben az első tanácsnok lesz. Ekkor épült a színház, építészeti tanácsnokként felügyelete. 1861 végén több tisztviselő társával hivataláról lemondott, majd a debreceni kereskedelmi iparkamara titkárául választották, 1867. május 6-ig, Ezután városi főkapitánynak választották, egészen 1875 is viselte a hivatalt, mikor Debrecen lakossága polgármesterré választotta. A debreceni evangélikus református egyházat 1855-től kezdve 25 éven át, mint presbiter, 1877—79ig, mint főgondnok, és az evangélikus református főiskola helyi gondnoka szolgálta. Az 1880-as évek elején a tiszántúli evangélikus református egyházkerület konventi, a debreceni evangélikus református egyházmegye egyik világi rendes zsinati képviselőjének, majd a tiszántúli egyházkerület tanácsbírónak választotta. 

1878-ban megkapta a királyi tanácsosi címet, majd 1885. november 15-én a budapesti országos általános kiállítás alkalmából szerzett kiváló érdemei méltánylásául a legfelső elismerést, 1888. február 15-én pedig a harmadosztályú vaskorona-rendet. Gubernatis Angelo gróf Debrecenben időzése alkalmával történt előzékeny fogadása, Debrecen városnak Olaszország iránt tapasztalt rokonszenve méltánylásául 1886. június 6-án az olasz koronarend tiszti keresztjét (Officier de la Couronne d'Italie), 1899-ban a szerb királyi harmadosztályú Takovo-rendet kapta. A királyné, mint a magyar országos vöröskereszt-egyesület legfőbb védasszonya, a vöröskereszt-egyesület érdekében tanúsított kiváló érdemeinek elismeréséül Gödöllőn 1884. október 19-én aláirt díszokmánnyal tüntette ki.

A városban székelő egyesületek és társulatok ügyei előmozdításában is fontos szerepe volt. Félszázados közszolgálati és húsz éves polgármesteri jubileumi ünnepén 1895. október 12-én a város és haza iránt szerzett érdemei Debrecen város jegyzőkönyvében megörökítette. Sírja a Kossuth utcai temetőből került a köztemetőbe 1958-ban.  

(Forrás: A Pallas nagy lexikona, 18. kötet: II. pótkötet, K-Z 1900; Szűcs Ernő: Debrecen egykori polgármestere Simonffy Imre; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

Könyves Tóth Mihály (1809-1895) honvéd tábori lelkész
(Debreceni Köztemető VI. tábla AOKS 18)

K. Tóth Mihály nagyatyja, atyja könyvkötők voltak Debrecenben. Apja: Mihály (1777—1840), mint a város köztiszteletben álló polgára, évekig viselte az esküdtséget, s az árvainspektorságot is. Fia, az ifjú Mihály (1809—1895) hatodik gyermeke volt, s nagy gonddal iskoláztatta, mivel éles eszére, lankadatlan szorgalmára már az elemi iskolában felfigyeltek. Gimnáziumi tanulmányait a debreceni Kollégiumban és Kassán végezte, a teológiát, jogot, bölcsészetet pedig ugyancsak Debrecenben, de tanult külföldi egyetemeken is. Tanulmányai befejezése után, 1831ben köztanító lett Debrecenben, majd két évig Pelén, a Mensáros családnál nevelősködött.

1836-ban a lelkészi pálya mellett döntött, s mint Szoboszlai Pap István püspök káplánja tért vissza Debrecenbe. 1836 októberében a debreceni Ispotály (külvárosi) templom prédikátorává választották, novemberben pedig feleségül vette özvegy Királyné Medgyesy Esztert. 1842. május másodikán, Budai Ezsiás halála után lépett elő belvárosi lelkésszé.
1845-ben elveszítette feleségét, s négy gyermekével özvegyen maradt. Ekkor kapcsolódott be intenzívebben a politikai életbe. 1848. október 10-én ő hozta a debreceniek tudomására Jellasics betörésének hírét, ö lett a népgyűlések szónoka, aki igyekezett a rémítő hírektől dermedt emberekbe lelket önteni. Amikor az Alföldi Hírlap, folytatásokban közölte Kossuth beszédét a haderő megajánlása ügyében, minden erejét a honvédtoborzás munkájába vetette be, s gyújtó beszédeire a 842 kontingens esedékes első negyedét pár hét alatt sikerült előállítani. Azt vallotta, hogy a templomi szószéket is fel lehet használni a politikai és szociális kérdésekben való tájékoztatásra, s a haza védelmére való mozgósításra. Éppen ezért bibliai textusokra építette fel a 48-as vívmányok és a magyar nép függetlensége megvédésére buzdító egyházi beszédeit.

1848. március 26-án tartotta első nagy mozgósító beszédét a Kistemplomban Mi történt és mit kell tenni címmel. 1848. április 26-i beszédét a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről 12 ezer példányban nyomtatták ki és osztották szét a nép között. A nemzetőrség eskütétele alkalmával is ő tartott buzdító, lelkesítő beszédet. Az Alföldi Hírlapban kifejtette, hogy a bécsi kamarilla „a magyar nemzet kiirtására, a reformált vallás világosságának kioltására tör."
A harctérre induló verespántlikások zászlaját is ő áldotta meg, s a verespántlikásokkal együtt ő is táborba szállt, majd a harctérre indult. Első csatájukat Angyalkútnál vívták az osztrák ulánusokkal. Tóth Mihály ott járt-kelt, ahol legnagyobb volt a veszedelem, s a viadalok viharában is buzdított, lelkesített. Ekkor már az aranyszájú papot debreceni Kapisztránként emlegették, aki „ember előtt nem félemlett meg, mint hadi zászló és hadi kürt lengett és zengett a hont védő hősök táborában." Az elesett hősök fölött mondott gyászbeszédét az Alföldi Hírlap szóról szóra leközölte. „A vérpatak, mely oly sok népből foly, vértengerré nő fel és hullámaival elsepri a trónoknak babonás hitből, ámítással épített oszlopait és elnyeli, megfullasztja, vérhabokba fullasztja meg az önkény zsarnokait!" Ez a beszéd volt az 1849. április 14-i trónfosztás prológusa, és egészen a császár füléig eljutott. Amikor K. Tóth Mihály a harctérről hazaérkezett Debrecenbe, Kossuthékat már itt találta, s a város a szabadságharc fővárosa lett. Parókiájába a Március 15. című radikális lap szerkesztőit, Pálfy Albertet és Csernátoni Lajost szállásolták be. Kossuth Lajos ugyan a Városházán lakott, de édesanyja és testvére, Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna Tóth Minályék Csapó utcai házában szálltak meg. A Debrecenbe menekült politikusok, írók gyakori vendégei voltak K. Tóth Mihálynak. A harctérről kis póni lovakat hozott fiainak, s azokon tanultak lovagolni a Kossuth fiuk: Lajos, Tódor és Ferenc is. Tóth Mihály a tavaszi hadjárat sikereinek hírére még jobban belevetette magát az agitációs munkába. A békepártiak kemény ellenfélre találtak benne. Egyike volt azoknak a radikálisoknak, akik a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadására mozgósították Debrecen népét. Baráti kapcsolat fűzte Petőfihez, 1849. április 14-én jelen volt a Habsburgház detronizálásán a Nagytemplomban.
1849.      április 15-én este fáklyásmenetben óriási tömeg vonult Kossuth szálláshelye felé, amikor is a debreceniek üdvözletét és mindenre elszánt áldozatkészségét K. Tóth Mihály tolmácsolta a kormányzónak. A nép április 29-én újra összegyűlt a Szabadság téren, ahol Nagy Lajos aljegyző olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot, melyhez K. Tóth Mihály fűzött népszerű magyarázatot.

A szabadságharc bukása után sem családja, sem hívei nem tudták rávenni a menekülésre. Lakásáról hurcolták el a császáriak. A pesti haditörvényszék felségsértésért halálra ítélte. Keszi Hajdú Lajos fogolytársa írja: „Arcvonásai meg sem rándultak, midőn a kötél-halálra szóló ítélet elhangzott." Sz. Pap István superintendens, az egyházkerület, s a családtagok mindent megkíséreltek. K. Tóth Antal vezetésével a népes család utolsó próbálkozásaként Zichy császári biztoshoz, majd Haynauhoz fordult könyörgéssel. Annyit elértek, hogy a halálbüntetést 20 évi várfogságra változtatták. 1850 januárjában, sokszor fagyos hóviharban gyalogszerrel tették meg a várbörtönre ítélt foglyok az Olmützbe vezető utat. K. Tóth Mihályt a börtön sem törte meg. A várbörtönben tanult, tanított, bátorított. Rabtársainak K. Tóth Mihály az angol nyelvet és a filozófiát tanította. Fogságában tanulta meg az ógörög nyelvet, a latint, németet, franciát, az angolt már jól beszélte.

Harmadfélévi raboskodás után K. Tóth Mihályt a josefstadti börtönbe szállították át, közben a politikai helyzet úgy alakult, hogy 1856. április 10-én 7 évi hosszú, nehéz raboskodás után hazabocsátották. Hosszú ideig tilos volt lelkészi és tanítói állást elfoglalnia. 1863-tól Karcagon, 1871-től Debrecenben pap. Jó szónok volt, több prédikációja és halotti beszéde nyomtatásban is megjelent. Sírja a Kossuth utcai temetőből került a köztemetőbe 1955-ben. 

(Forrás: Honismeret, 1988 (16. évfolyam) TERMÉS Dr. Nyakas László: Könyves Tóth Mihály, Debrecen Kapisztránja; Köztemető adatbázis; Kép forrása: wikipedia)

vissza a névsorhoz

Boka Károly (1808-1860) nemzetőrségi zenekarvezető
(Debreceni Köztemető VI. tábla AOKS. 10. sír)

Boka Károly 1808. február 24-én született. Apja Boka Sámuel népzenész, anyja Árvai Éva.  Debrecenben, egy Nagyvárad utcai házban született. Keresztapja Csáthy Sámuel debreceni polgár volt. Iskoláit az akkori szokás szerint a legközelebbi utcai népiskolában végezte, majd serdülő ifjúként a Boka vagy a Martinovics bandába állt, rövidesen prímás lett, 1830-ban megnősült, felesége Vékony Anna. 1860. július 20-án halt meg, 52 éves korában. Temetésén Révész Imre prédikátor mondott búcsúbeszédet. A főiskolai ifjúság Szotyori Nagy Kálmán vezetése mellett énekelt, a cigányzenekarok pedig, az erre az alkalomra írott Boka-gyászindulót játszotta. A Várad utcai temetőben helyezték örök nyugalomra.  Második fia, ifjabb Boka Sámuel apja bandájában játszott, majd besorozták Dom Miguel bakának (cs. kir. 39. gyalogezred), részt vett 1859-ben az olasz hadjáratban, és mint őrmester hagyta el a katonai pályát. Ezután Debrecenben önálló zenekart alapított.   

Komlóssy Arthur a debreceni Csokonai Kör alelnöke volt. Boka Károly születésének 100. évfordulójára készítette el a híres debreceni cigányzenész élet- és kórtörténeti rajzát.

„A magyar cigánymuzsikusok történetében két korszakot ösmerünk, amelyből ez érdekes nemzetségre dicsőség fénye sugárzik. Az első II. Rákóczy Ferencz fejedelmünk szabadságharcának ideje… A másik már sokkal közelebbi korszak, melynek hőseit még nem olyan régen mind jól ösmertük, ma már alig van életben közülük egy-két aggastyán, a legfiatalabb is közel jár a 80. évhez. A mi 1948-49-diki szabadságharcunknak leglelkesebb és legolcsóbb szállítói, e cigánymuzsikusok voltak, kik, mint tábori zenészek ingyen és biztos eredménnyel juttatták a magyar honvédeknek a lelkesedét, a hősi elszántságot, és a halálmegvetéssel járó vitézséget – hangszereik által. 

Nemzetőrségi zenekar-vezető volt az öreg Boka Károly is, kinek atyja, nagyatyja, sőt talán valamennyi eleje is, mind debreceni cigányzenész volt… Meg is becsülte Debrecen mindig az ő kedvelt cigányait, s ezek között elsősorban az öreg Bokát, kinek a város 1845-ben polgári oklevelet adott, emlékét a műkedvelő társaság és az úri Casino gyűjtéséből márvány sírkővel örökítették meg. 

Méltán nevezték el Boka Károlyt a nagy magyar alföld cigánykirályának, mert évtizedeken keresztül, egyedül ő uralta Debrecent, és a híres országos vásárokra odasereglett messze vidék úri közönségét, nem volt valamire való úrfija a Debrecent körülvevő 7 vármegyének, aki ne játszatta volna el Bokával legkedvesebb nótáját. A harmincas és negyvenes években már nagy hírre tett szert Boka, s oly szép jövedelme volt, hogy saját házat és szőlőskertet vehetett, megnősült, és családot alapított.  Művészete a szabadságharcnak különösen azon időszakában vált közkinccsé, midőn Kossuth Lajos Debrecent hazánk fővárosá tette, idejövén az országgyűlés, a kormány és összes állami intézményeink. Ez időben Debrecen még nagyon egyszerű város volt, s így mulatóhelyei sem voltak valami fényes berendezésűek. Elsőrendű kávéházak a Tánczos-Kovács házban, a Bika és a Fehérló-szálloda alatt voltak, a kisebb vendéglők közt híres az Aranyiné ifjasszonyé, kit az oda nagyszámmal járó országgyűlési ifjúság „hátul-szíp”-nek nevezett el. Ezekben húzta Boka a szebbnél szebb magyar nótákat, köztük saját régibb szerzeményeit is – a híres Boka-kesergőt, az 1838-diki vízáradásra írt szomorú nótát, a Zrínyi-emléket, aztán Kossuth Lajos kormányzónak kedvenc nótáját… „Megkövetem a téns nemes vármegyét”, s a többi nagyuraknak, miniszterek és hadvezéreknek ő tudta igazán eltalálni legkedvesebb dalait. … 

Szabadságharcunk leverésekor jutott Boka Károlynak a legszebb feladat osztályrészül, amit cigányprímás elérhetett. Egy földig sújtott, letiport nemzetnek a legjobbjait, hőseit kivégezte, vagy számkivetésbe üldözte a bosszút lihegő önkényuralom, azokat pedig akiket jó vagy rossz sorsuk itthon maradásra kényszerített, a terror mindenféle nemeivel szekírozta. Béklyót vertek a magyarnak kezére, lakatot a szájára, nem volt szabad a szó, sem a gondolat! Egyet azonban nem tilthatott el a zsarnok: a látást és hallást! S ekkor állott elő a szegény magyarnak vigasztalására – a czigány-muzsikus az ő hallgató zenéjével. Ekkor játszotta Boka az ő utolérhetetlen művészetével – megrezdítve a szíveket és veséket – a búsuló hazafiaknak ezt a gyönyörű nótát: „Megvirrad még valaha, nem lesz mindig éjszaka…” A forradalom leverése után az ötvenes években kérdőre is vonta ezért Bokát egyik hírhedt adminisztrátor, s megfenyegette, ha ilyen lázító dalokat merészel muzsikálni. … De bizony az elmés cigány ügyesen megfelelt a magyar főúrnak, utoljára még az sajnálkozott rajta, hogy a muszka meg a nímet mennyi kárt okozott Bokának, még híres kremonai hegedűjét is elrabolták!” 1860-ban halt meg. Sírját 1957ben helyezték át a köztemetőbe. 

(Forrás: Komlóssy Arthur: Boka Károly élete. Debreczen 1908. október 25.; Köztemető adatbázis; Kép forrása: magyarnota.network.hu)

vissza a névsorhoz

Tamássy Károly (1806-1885) nemzetőr kapitány
(Debreceni Köztemető V. liget AOKS 25)

Gyógyszerész, 1806. máj. 30-án született Jolsva-Tapolczán, apja Tamássy Pál evangélikus lelkész volt. A sajógömöri gimnáziumban két évet töltött, majd a késmárki líceumba ment, ahol hat osztályt végzett és németül is megtanult. Ezután Maleter István jolsvai gyógyszerésznél gyakornok volt négy évig. A gyakorlati vizsga letétele után a pesti egyetemen 1824. novembertől egy év alatt a vegytani és növénytani tanulmányait is befejezte. Pestről Bécsbe ment, ahol gyógyszerészi oklevelet szerzett, és mint segéd a belvárosi gyógyszertárban szolgált. 1831. szeptember 16-án Debrecenben gyógyszertárt vett. A szabadságharcban nemzetőr kapitányként vett részt. 1849. június 30-án, mint nemzetőr kapitány egy népzendülést csendesített le. A fogoly német katonatiszteket akarták legyilkolni, ezért 1852-ben koronás arany érdemkeresztet kapott. A debreczen-biharmegyei gyógyszerész-egylet elnöke és a magyarországi gyógyszerész-egylet 12. járásának igazgatója volt Debrecenben. 1885. július 2-án meghalt. Munkái: A gyógyszerészet története. Debreczen, 1883. ; Adalékok a vegytan történetéből. Debreczen, 1884. 1939-ben a Kossuth utcai temetőből helyezték át sírját a Debreceni Köztemetőbe. 

(Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 13. kötet, Vasárnapi Újság 1885. 28. sz. (Nekrológ); Köztemető adatbázis) 

vissza a névsorhoz

Várady Szabó János (1783–1864)
(Debreceni Köztemető XI. liget 59)

1783. aug. 27-én született Szilvásújfaluban, Zemplén megyében. A sárospataki főiskolára, mint első éves „tógátus” diák iratkozott be. A tanítás az alsó osztályokban magyarul, a felsőbb osztályokban pedig latinul folyt. Ezután külföldön, Heidelbergben tanult tovább. Váradi Szabó János Pestalozzi tanainak talán legkövetkezetesebb magyarországi propagátora, a munkaoktatás, a gyakorlati képzés egyik hazai úttörője volt. A Vay-családnál házitanítóskodott. Debrecenbe 1830-ban jött, egyrészt a házitanítói működést befejezte, másrészt kolerajárvány következtében meghalt Kiss Imre a Salétromház inspektora. A Vay-család Váradi Szabó Jánost bízta meg ezzel a feladattal. 

A salétrom termelése, amely a napóleoni háborúk következtében nagyjelentőségűvé vált, Debrecenben több telephelyen folyt. Ezek közül a legnagyobb kiterjedésű a Miklós utcai kapu előtti térség volt, ahol az adminisztráció helyiségeit és a főinspektor lakását magában foglaló Salétromház állt. A Salétromház is egyike volt a város legnagyobb nevezetességeinek. 

Vay Pozsonyból már 1848. márc. 27-én Budára rendeli Varadi Szabót a szükséges teendők megbeszélésére. A salétrom szérűkön a karámosok és sziléziták jól begyakorlott, a szakmában jártas emberek, de jórészt külföldiek voltak, akiket még május hónap folyamán el kellett bocsátani. Pótlásuk sok gondot okozott. Rontotta a helyzetet, hogy Kossuthnak 1848 őszén Vay Miklósról erdélyi erélytelen magatartása miatt nem volt jó véleménye. Váradi Szabó sokat fáradozott azon, hogy ez tavaszra megváltozzon. 

Az 1849-es győzelmes tavaszi hadjárat újabb és még nagyobb mennyiségű lőporszállítmányokat követelt. Márc. 22-én Vay Miklóssal újabb salétromtermelési megállapodás jött létre. 1849. április 28-án Kossuth újabb rendeletet adott ki a salétromtermelés fejlesztésére. Bár Kossuth éppen a Salétromház fokozottabb termelése, azaz Váradi Szabó fáradozásainak eredményeképpen tavasszal Vayval szemben megenyhült, Madarász László 1849 májusa elején Debrecenben, a Salétromházban Vayt rendőri felügyelet alatt tartotta, aki a továbbiakban is a békepártot támogatta. Később minden hivataláról lemondott, és Kossuth jún. 28-ára szóló szegedi idézésére azzal válaszolt, hogy először Pestre, majd pedig birtokaira utazott.

A legnehezebb napok az aug. 2-i debreceni csata napján virradtak a Salétromházra. A vesztett csata után a menekülő magyar tüzérség Mikepércs felé vette útját, mert erre még egérutat nyerhetett. Ezt a lehetőséget egy magyar érzésű ulánus tisztnek hősies ellentámadása biztosította, aki a Mester utca végén, a salétrom dombok közelében levő, hordós szekerek védelme mögül egy darabig fel tudta tartóztatni az előretörő ellenséget. A győzelemittas kozákok a Salétromházban, a benne lakó Váradi Szabó lakásában az ilyenkor szokásos prédálást nem mulasztották el. Vay aug. 11-én tudta meg, hogy Váradi Szabóékat kiköltöztették, az intézményt kirabolták. Ezek az események arra indították Váradi Szabót, hogy főinspektori állásáról lemondjon.

A Szent Anna katolikus temetőben temették el, sírját a Köztemetőbe 1961-ben vitték át. 

(Forrás: Lengyel Imre: Váradi Szabó János a munkaoktatás egyik úttörője Magyarországon. In. Könyv és könyvtár X. évf. Debrecen, KLTE, 1975. pp. 85-137.)

vissza a névsorhoz

Ábrahám Ádám 39-es főhadfogadó állomás parancsnoka, nemzetőr őrnagy

Muzsajon (ma Röjtökmuzsaj) született 1796-ban. Nemes Ábrahám János földbirtokos fia. Tanulmányait  a  soproni  és  a  szombathelyi gimnáziumban  végezte.  1814-ben közvitézként beállt a 48. gyalogezredhez.  1846-ban I. osztályú századossá léptették elő, és a cs. kir. 39. gyalogezred debreceni főhadfogadó állomásának parancsnoka lett. A városban közmegbecsülésnek örvendő századost 1848. június 30-án Batthyány miniszterelnök a debreceni gyalogos nemzetőrség őrnagy-parancsnokává nevezte ki. A szabadságharc után Ábrahám őrnagyot a császáriak Nagyváradon hadbíróság elé állították. 1850. április 30-án kötél általi halálra ítélték, ezt azonban a "császári kegyelem" 14 év várfogságra változtatta. 1853 szeptemberében pedig amnesztiában részesült. Az 57 éves, vagyontalan és állástalan Ábrahám megélhetéséről egykori bajtársa, Patay István honvéd ezredes gondoskodott. Az ő nyírmadai birtokán élt egészen 1867-ig. A kiegyezés után a szabadságharcban részt vett császári-királyi tisztek nyugdíjat kaptak, így Ábrahám sorsa is jobbra fordult. Debrecenbe költözött, és itt élt közszeretetben 1869. augusztus 1-jén bekövetkezett haláláig.

(Forrás: Bona Gábor: Az1848–49-es honvédsereg Sopron vármegyéből származó tisztjei) 

vissza a névsorhoz

Zurits Ferenc cs. Kir. 37. gye, honvéd hadosztályparancsnok

Szarvkőn (ma Hornstein, Ausztria) született 1812-ben, Feltehetően horvát nemzetiségi családból. Nagyváradon a cs. kir. 37. gyalogezred katonai nevelőintézetben tanult. 1830-ban lett az ezred katonája. Nyolc év múlva hadnaggyá, majd 1848-ban főhadnaggyá léptetik elő. Zurits az ezreddel huzamosabb ideig állomásozott Debrecenben. 1848 júliusában kilép az ezredből, és a megalakuló debreceni nemzetőrég kiképzésének vezetője lesz. A szeptemberben alakult önkéntes nemzetőrcsapat, a „verespántlikások" százados-parancsnoka. 1849. jan. 17-én honvéd őrnagy lett, s a csapatából szerveződő 68. zászlóalj parancsnoka, később hadosztályparancsnok. Világos után, 1850 júniusában kegyelemben részesült. Debrecenben élt, itt is hunyt el, sírköve ma is látható a katolikus temetőben felújított kápolna körülkerített részében.

(Forrás: Bona Gábor: Az1848–49-es honvédsereg Sopron vármegyéből származó tisztjei)

vissza a névsorhoz

Világháborúk idején elhunyt katonák és hősi halottak

Kaffka Ignác (1848-1914) altábornagy, 1. lovashadosztály parancsnoka
(Debreceni Köztemető 1/B liget)

Bécsből táviratozzák, hogy Kaffka Ignác nyugalmazott altábornagy, aki hosszabb ideig Vilmos huszárezredbeli alezredes, majd később, mint lovashadosztály parancsnok működött sokáig Debrecenben, e hó 22-én, hosszas betegség után meghalt. Kaffka Ignác halálhírét általános részvéttel fogadják Debrecenben, nemcsak a katonatiszti körök, de a város előkelő társadalma, melynek hosszú éveken át általános tisztelettel és nagyrabecsüléssel körülvett tagja volt. Debrecenben való tartózkodása alatt Kaffka Ignác annyi jelét adta kiváló emberi tulajdonságainak s a város polgárságával való együttérzésének, hogy itteni működése mély nyomokat hagyott maga után és az egyénisége iránt abban az időben megnyilatkozott általános rokonszenv maradandó kötelékekkel fűzte őt a város közönségéhez. Kaffka Ignác Debrecenben született, mint régi patrícius család sarja. Édesapja Kaffka Károly az 1850-es évek végén szenátora volt Debrecen városának. 

Kaffka Ignác katonai pályája egyike volt a legszebb katonakarriereknek. Mint 18 éves ifjú hagyta el 1866-ban a bécsújhelyi katonai akadémiát, ahonnan hadnagyi ranggal egyenesen az olaszországi harctérre vezényelték. Az itt vívott ütközetekben számos tanújelét adta vitézségének és önálló gondolkodásának, amely erényei följebbvalóinak elismerését szerezték meg számára. Az olasz háború befejezése után Bécsben teljesített szolgálatot. Már alezredesi rangot viselt, amikor Debrecenbe helyezték a császári és királyi 7-ik huszárezredhez; itteni állomásozása idején ezredének tulajdonosától, II. Vilmos német császártól magas katonai kitüntetésben részesült. Debrecen társadalma élénk sajnálattal látta távozását, amikor a király kitüntető kegye folytán az Aradon állomásozó cs. és kir. 3. Hadik huszárezred parancsnoka lett. Gyorsan emelkedett Kaffka Ignác ezután is a katonai ranglétrán, vezérőrnagy, majd altábornagy lett s ebben a minőségben ismét visszahelyeztetett Debrecenbe, amikor a király az itteni 1. lovashadosztály parancsnokává nevezte ki. Innen ment nyugalomba. 

Holttestét Debrecenbe hozzák, s a honvédhuszár laktanya lovardájában fogják felravatalozni, innen temetik el az elhunyt altábornagyot katonai pompával.

A Szent Anna temetőben temették el, majd 1943-ban sírját áthelyezték a Köztemetőbe. 

(Forrás: Debreczeni Újság 1914. dec. 25. 5.p., Debreceni Független Újság 1914. dec. 26. 4.p.; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

Hanke Tibor (1884-1915) főhadnagy 3. honvéd gyalogezred
(Debreceni Köztemető 1. tábla BOKS 14)

Balla Jenő őrnagy vezette menetzászlóalj 4. századának parancsnokaként indult 1914. augusztus 12-én Berettyóújfaluba. Ide érkezett a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred 6 menetzászlóalja is, akikből és a hat 3. honvéd gyalogezred menetzászlóaljából egy önálló ezred alakult Jancsó Árpád ezredes parancsnoksága alatt, szeptember 2-áig gyakorlatoztak. Szeptember elején Przemysl felé irányították őket. Szeptember 8-11-e között zajlott a 2. lembergi ütközet, 1. és 4. hadsereg nem tudta feltartóztatni az oroszokat, így az egész arcvonal veszélybe került. Az északról déli irányba történő orosz áttörést akarták megakadályozni, ezért leállították a 2. és 3. hadsereg támadását is, és a vezérkar elrendelte az általános visszavonulást. 

Balla őrnagy zászlóalját szeptember 10-én Jaroslauba szállították, és a San folyón átvezető hidat biztosították. Szeptember 12-30-a között megtörtént az általános visszavonulás a San mögé, és a hadra kelt seregek átcsoportosítása. Balla őrnagy vezette zászlóalj Jancsó Árpád ezredes parancsnoksága alatt, Galíciában Chyrowi harcokban vett részt. Október 13-től a 2. hadseregnek dél felől átkarolva kellett Chyrow-Dobromylen át támadnia. Október 14-én az oroszok Chyrow előtt támadásba mentek át. Kisebb területen hátranyomták a 20. és 34. hadosztályok belső szárnyait. Hanke Tibor főhadnagy ezen a napon, 1914. október 14-én a 8. század parancsnokaként vesztette életét. 

(Forrás: Molnár József: Debreceni honvédek a harcban. Debrecen, Magyar Nemzeti Könyv és Lapkiadó Vállalat, 1938. pp. 11-83.; Deseö Lajos: Az 1914-17. évi osztrákmagyar-orosz háború. mtdaportal.extra.hu (letöltés 2016.04.30.))

Hanke Géza (1894-1918) főhadnagy 3. honvéd gyalogezred
(Debreceni Köztemető 1. tábla BOKS 14)

Hadapródjelölt volt a 3. honvéd gyalogezredben. 1918. szeptember 29-én hunyt el harctéren szerzett betegségben. A Szent Anna katolikus temetőben helyezték temették el, majd 1936-ban exhumálták és a Köztemetőben helyezték végső nyugalomba. 

(Forrás: Debreceni honvédek a harcban I., II. Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Rt, Debrecen, 1926.; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

 

Kardos Géza (1881-1915) okl. mérnök, főhadnagy 2. honvéd huszárezred népfelkelő osztály
(Debreceni Köztemető 1B KCS 51)

 

 

A hadi ékítményes III. osztályú Katonai Érdemkereszt tulajdonosa, Zavonie község megvívásánál, orosz golyótól találva 1915. július 25-én hősi halált halt. 

1915. július 13-tól a népfelkelő huszárok Kelet-Galíciában voltak. Július 19: A Bug-ot az ellenség nagy erővel megszállta. Július 27: A dandár harcban állott. Az ezred délben elfoglalta Zavonie községet. Kardos Géza főhadnagy elesett.

(Forrás: A m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918. Budapest, 1939.)

vissza a névsorhoz

Dr. Kányássy Elemér (1889-1915) hadnagy szolnoki császári és királyi 68. gyalogezred
(Debreceni Köztemető I. tábla 129-6)

Hősi halált halt a Kárpátokban.

A császári és királyi 68. gyalogezred tartalékos hadnagy orvosa volt. 1915. április 21-május 8-a között halt meg. (202. sz. Veszteséglista 1915. június 30.) Az ezred 1914-ben Szerbiában harcolt, 1915 januárjában került át az orosz frontra, Galíciába. A január 14-én megalakított Szurmay-csoport (40. honvéd hadosztály, 75. honvéd gyalogdandár, 128. gyalogdandár, 8. lovashadosztály, 1. népfelkelő lovasdandár, Szurmay Sándor altábornagy parancsnoksága alatt) harcaiban vett részt. 

Az 1915 áprilisi húsvéti csata után a Szurmay-csoport, a német Déli Hadsereg alárendeltségében az Uzsoki-hágónál foglalt állást. Szurmay altábornagy az Uzsokihágó 1915. április havi sikeres megvédéséért a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét bárói ranggal és az „uzsoki” előnévvel érdemelte ki. Bár az összehangolt, átfogó támadások az orosz Délnyugati Hadseregcsoport részéről 1915. április 8-a után egyelő re elmaradtak, helyi erőkkel folyamatosan nyugtalanították az osztrák–magyar 2. hadsereget. Az április 15-ével beállt enyhébb időjárást kihasználva, 21-24-e között ismét a Szurmay-csoportot érte támadás, amely az Ung völgyébe vezető műutat és vasútvonalat célozta, mivel ott húzódott a hadtest legfontosabb utánpótlási vonala. A Szurmay-csoport ekkor a német Déli Hadsereghez tartozott. Április 25-éig sikerült az orosz betörést elreteszelni. A 68. gyalogezred 21-éig tartotta a Csermenhát, majd két zászlóaljával Kiesvölgybe vonult, hogy ott az orosz túlerő elől visszavont frontszakaszt visszavegye. 25-én elcsendesedtek a harcok, végre lehetett hajtani a kötelékek rendezését, és átcsoportosítását.

Sírját a Hatvan utcai temetőből helyezték át a Köztemetőbe 1937-ben.

(Forrás:          Deseö             Lajos: Az       1914-17.         évi      osztrák-magyar-orosz háború. mtdaportal.extra.hu Letöltés 2016.04.30; A k.u.k. 68. Jászkun gyalogezred az I. világháborúban cskir.extra.hu letöltés: 2016.04.30.; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

Leel-Őssy István hadapród
(Debreceni Köztemető I. tábla 32-2)

1914 szeptemberében a Magyar Királyi Debreceni Tudományegyetem rektora lelkesítő beszédet intézett a tanulóifjúsághoz. A felhívásra 40 teológus hallgató jelentkezett, akik vállalták a fegyveres szolgálatot. November 30-tól „tartalékos tiszti iskolára” mentek, és 1915. március 15-én hadapródként csatlakoztak a harctéren a hármas honvédekhez. 

A 40 teológus hallgató egyike volt Leel-Őssy István. A hármas honvédeket 1915 májusában az olasz frontra vitték. Karintia után az első Isonzó csata következett. Július 18-án megindult a második offenzíva, mely a világháború egyik legvéresebb csatájához vezetett. Hajnali 4 órakor egy olasz repülőgép suhant el a hármasok állásai felett, és egy bombát dobott le. Ezután megindult az olaszok pergőtűzszerű gránáttüze, majd az ellenséges gyalogság még délelőtt betört a hármasok állásaiba. Ismét gránáttűz következett este 6 óráig, majd újabb gyalogsági támadás. „Veszteségben és szenvedésben ez a nap talán az emlékezetes „Rohatiny ütközeten” is túltett, mert utána az ezredből 180 ember maradt.” –írja az ezredalbum. Ezen a napon vesztette életét Leel-Őssy István egy gránátszilánk okozta súlyos fejsérülés miatt. A frontra érkezett teológus hallgatók közül összesen 16-an sérültek súlyosan, tűntek el vagy vesztették életüket.  Sírját 1951-ben hozták át a Kossuth utcai temetőből.  

(Forrás: Debreceni honvédek a harcban I., II. Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Rt, Debrecen, 1926.; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

 

Bőr Ferenc (1882-1914) szakaszvezető cs. és kir. 39. gyalogezred 
(Debreceni Köztemető II. tábla 24-43)  

Hősi halált halt az orosz harctéren 1914. október 8-án.

1914 októberében az ezred Sztropkón és környékén táborozott. Október 2-án indultak el Klein László őrnagy parancsnoksága alatt Laborcrévre. Október 4-én Palotára érkeztek. Az ősz meglehetősen korán ált be, esőzés után a havazás is megindult. Október 5-én egy 706 m magas hágó hegyi ösvényén ismét Galíciába meneteltek. 6-án sűrű havas esőben Jablonkiba meneteltek. Itt újabb kolera megbetegedéseket jelentettek. 8-án Hocewbe érkeztek. Itt az ezred kolera elleni védőoltást kapott. Október 8-án és 9-én az ezred a következő betegállományt jelentette: újabb megbetegedés 60, illetve 41. Meghalt 1, illetve 0. Kórházba szállíttatott 29, illetve 23, eddigi kórházban ápolt 85, illetve 103. Ennél nagyobb megbetegedést október 9-én csak a 10. gyalogezred jelentett.  

(Forrás: Lépes Győző, Mátéfy Artúr: A debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918. Debrecen, Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadóváll. RT, 1939.)

vissza a névsorhoz

 

Három Zonda fivér temetése
(Debreceni Köztemető I. B liget)

Mint arról hírt adtunk Zonda Ferenc ny. máv főfelügyelő három fiát veszítette el tragikus körülmények között a haza oltárán. Polyáni Zonda Jenő a cs. és kir. 38. kecskeméti Molináry gyalogezred tényleges főhadnagya volt, aki 1914 november 3-án Szerbiában Sabác mellett szívlövés következtében hősi halált halt. A fiatal 24 éves főhadnagy a bécsújhelyi felsőkatonai iskolát kitüntetéssel végezte. A háborúban számos kitüntetést szerzett. 

Másik fia polyáni Zonda Lóránt a 19. győri gyalogezred tényleges katonai főorvosa, a Ferenc József rend lovagja, három és félévi megszakítás nélküli harctéri szolgálat után az olasz harctéren 1918 januárjában halt hősi halált. A vitéz főorvos több háborús kitüntetés tulajdonosa volt.  

A harmadik fiú polyáni Zonda Ferenc a budapesti VIII. kerületi leányfőgimnázium mennyiségtan és fizika tanára 1920. január 29-én hunyt el Budapesten, az oláh megszállás alatt tragikus körülmények között szerzett betegségben. A szülők ebben az időben megszállott területen tartózkodtak és így nem vehettek részt hőn szeretett fiuk temetésén, akit Budapesten helyeztek örök nyugalomra. Zonda Ferenc egyébként kiválóan képzett ember volt, aki mint számos tudományos egyesület rendes és dísztagja szakkörökben is nagy tiszteletnek örvendett. 

A súlyos csapások alatt összeroskadt szülők a szerb és olasz harcterekről már régebben hazahozatták szeretett halottaikat és azok hűlt tetemeit ideiglenesen Biharkeresztesen temették el. Közben Zonda Ferenc ny. főfelügyelő a Debreceni Köztemetőben díszes családi sírboltot emeltetett, és hazahozatta mindhárom fiának holttestét, hogy együtt pihenhessenek. A temetésen több száz főnyi közönség jelent meg, melynek soraiban képviselve voltak nagy számmal úgy tudom minden fegyvernem tisztjei, mint az apa kollégái, jó barátai, nemkülönben a Zonda Ferenc elnöklete alatt működő MAVOSZ debreceni nyugdíjas szakcsoportjának csaknem minden tagja. A három fekete érckoporsó koszorúktól és virágoktól elborítva a temető bejárata előtti térségen közel a kriptához magaslott, előttük végig a bejáratig rohamsisakos katonai díszszázad állt feszes vigyázban őrséget.

 (Pesti Hírlap, 40. évf. 15. sz. 1918. január; Debreczen 1935. okt. 24. 28.p; Köztemető adatbázis) 

vissza a névsorhoz

Békessy Béla (1875-1916) százados 2. honvéd huszárezred
(Debreceni Köztemető V. tábla 6. sor. 27. sír)

16 évesen jelentkezett a Ludovika Akadémia tényleges állománybeli tisztképző tanfolyamára. Az intézmény akkoriban lényegében egy négy évfolyamos, középfokú, bentlakásos katonai nevelőintézet volt, ami a korabeli császári és királyi hadapródiskolának felelt meg. A tantárgyak között általános műveltségi és katonai szakismereti tárgyak szerepeltek. Mivel az ifjak katonai pályára készültek, fontos szerepet kapott a testgyakorlat tárgy is, elsősorban céllövészet, tornászás, úszás és vívás. Az akadémia különös gondot fordított a növendékek általános emberi nevelésére, fedhetetlen erkölcsű, jó modorú, magas szintű katonai szaktudással rendelkező hadapródok kibocsátására törekedett. 

Békessy Bélát 1895. augusztus 18-án, a korabeli szokások szerint az uralkodó születésnapján, avatták

hadapród-tiszthelyettessé. Ezután a debreceni 2. honvéd huszárezred II. osztályához került. Katonai pályája töretlenül ívelt felfelé, egy év múlva hadnagyi rangot kapott, 1899-ben áthelyezték a váci 6. honvéd huszárezred I. osztályához. 1900-ban már főhadnagy, 1908-ban a csapatszolgálatban tanúsított igen sikeres tevékenységéért „okiratilag megdicsértetett”, két év múlva kitűnő szolgálataiért ismét uralkodói elismerésben részesült, és még ebben az évben századosi rangot kapott. 1911-ben, 12 év távollét után visszatért a debreceni 2. honvéd huszárezredhez. 

Huszárként jól úszott, erre a tudásra szükség is volt a rendszeresen, élő folyón megrendezett „úsztatási gyakorlatok” miatt. Jól lovagolt, több, a hadsereg számára szervezett díjlovagló és akadályverseny helyezettje is volt. És persze kitűnően vívott. Első kardvívó bajnokságát 1902-ben, a Magyar Atlétikai Club versenyzőjeként nyerte. Következő évben tőrvívó versenyt nyert. A Budapesti Hírlap Borsódy mester tanítványaként emlegeti. Borsódy László őrnagy, a Bécsújhelyi Katonai Akadémián működött Tiszti Vívó- és Tornatanári Intézet tanfolyamát végzett tanár volt, és 1900tól a Ludovika Akadémián tanított. Békessy Béla neve katonatársával, Mászáros Ervin ulánus hadnaggyal már 1904-ben szerepelt a st. louisi olimpiára küldendő vívók között, de a hadügyminisztérium szolgálati elfoglaltságra hivatkozva nem engedélyezte a részvételüket. Újabb próbálkozás volt 1906-ban az athéni, majd 1908ban a londoni olimpiai játékokon történő részvételre, a sikertelenség legfőbb oka az volt, hogy a katonasportolók nem vállalták a közös, osztrák-magyar színekben történő versenyzést. 

Az 1912-ben rendezett, alaposan előkészített stockholmi olimpia teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a magyar sportolók, bár az osztrák csapat mögött, de önálló táblával és saját zászló alatt vonulhattak a megnyitóünnepélyen, az uralkodó is engedélyezte a katonasportolók részvételét. A katonatiszti vívókkal megerősített kardcsapat elsöprő sikert aratott. A második Békessy Béla huszárszázados lett, a régi gárda legjobb embere. Valamikor verhetetlen bajnoka volt a kardvívásnak és még most is, íme, a legjobbak élére került.”- írta a Budapesti Hírlap 1912. július 19-én. 

Békessy Béla 1914. augusztus 20-án az ezredtörzzsel együtt, az első század élén indult a keleti frontra. Novemberben már az I. huszárosztály parancsnoka. A lovas alakulatok a fronton jellemzően századnyi erővel tevékenykedtek, fő feladatuk a felderítés és harcérintkezés fenntartása volt. Békessy Béla gyakran volt különítményparancsnok. Huszárjaival hol felderítést végzett, hol rajtaütöttek az ellenségen. Alig volt az ezrednek olyan harca, amiből ne vette volna ki a részét. Kitüntetései, két signum laudis, a katonai érdemkereszt 3. osztálya, a német vaskereszt 2. osztálya és a vaskoronarend igazolják hősiességét bátorságát. 

A vaskoronarendet 1915. május 12-én, a galíciai harcokban tanúsított vitéz és bátor személyes magatartásáért kapta. Az üldözőkülönítmény huszárjait harcról harcra lelkesen előrelendítette, harcvezetése igen eredményes volt. 200 foglyot ejtettek, igen fontos iratokat, sok értékes hadianyagot, egy élelmiszerraktárt, és egy tábori sütödét zsákmányoltak. 1916. július 5-én Kovel birtoklásáért folyó harcokban Békessy százados segédtisztje Streicher Andor zászlós oldalán haslövést kapott. Még sikerült őt élve Stochod mögé hátraszállítani, de három nap múlva Werchyn meghalt. Ideiglenesen Soszysznon temették el. 1917-ben a család hazahozta, és Budapesten a Kerepesi temetőben temették el. 1975-ben, születése 100. évfordulóján, a Debreceni Köztemetőbe került, szülei sírjába. 

(Forrás: bocskai-konyvtar.hu; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

Öttömösi Geréby Pál főhadnagy 2. honvéd huszárezred népfelkelő osztály
(Debreceni Köztemető XI. liget 1)

A császári és királyi 4. huszárezredtől helyezték át 1906-ban a magyar királyi honvédséghez, Debrecenbe került a 2. honvéd huszárezredhez. 1908 végén szolgálati viszonyon kívül helyezik. 1914 decemberében „szolgálati viszonyon kívüli” főhadnaggyá nevezik ki, és a debreceni 2. népfelkelő huszárosztályhoz nevezik ki. 1914 szeptemberében részt vett a zimonyi hídfőért vívott harcokban. November 25-étől a 3. század parancsnokságát vette át. November 30-ától egyesülve a pécsi 8. népfelkelő huszárosztály 1-2 századával 1. népfelkelő huszárezred kötelékében harcolnak tovább. 

1915 márciusában dicsérő elismerésben részesíttették: a cs. és kir. balkán haderők parancsnoksága által: az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása, az ellenség előtt teljesített kiváló szolgálatai elismeréséül. Júliusban újabb dicsérő elismerést kapott. 

1915. június 29-én 21 órakor az ezred Ghyczy őrnagy parancsnoksága alatt gyalog alakult és a hasonló alakulásban levő 2. ezreddel egyesült.  Az egész vonalon megindult a támadás Banunin (Kelet-Galícia) irányába. A támadás egész éjjel tartott. 4 órakor azonban zűrzavar támadt az egész vonalon s az előrenyomulás elakadt. A veszteség óriási volt. 9 órakor érkezett az 1. ulánusezred, de már késő volt. Az ezred vesztesége: Samarjay százados idegsokk, Kornidesz demeter tart. hadnagy gránátnyomás, Geréby Pál tart. főhadnagy, Jeszenszky Manó, Mátray Árpád tart. hadnagy elesett. Lichtig hadnagy eltűnt. Legényság 17 halott, 76 sebesült.  Sírját a Szent Anna temetőből hozták át 1943-ban a köztemetőbe.

(Forrás: Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 33. évfolyam 48. sz. 1906; 36. évfolyam 1. sz. 1909;  41. évfolyam 74. sz. 1914;  42. évfolyam 27. sz. 1915;  42. évfolyam 93. sz. 1915.; A m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918. Budapest, 1939.; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

Sebetic Raimund belovári (1846-1925) cs. kir. százados
(Debreceni Köztemető I/B liget 13)

Magyar királyi testőr, császári királyi százados, az 1857-ben Debrecenben elhalt Sebetic Károly főhadnagy és szabadságharc alatt honvédszázados fia. 1865-ig katonai intézetben nevelkedett. 1866-ban az olasz hadjáratot, mint „cadét” végigharcolva, 1868/69-ben a bécsújhelyi katonai központi vívóiskolát kitűnő sikerrel végezte. És ugyanott azután a katonai technikai és végül a bécsújhelyi katonai akadémián, mint vívótanár működött, ahol kitüntetésben részesült, még külföldön is, az általa, sok módszerből kibontakozó, egyszerű magyar rendszerével. 

Majd császári-királyi főhadnagy, később százados és századparancsnok a 6., 15. és 16. huszárezredekben. 1895-ben hosszú és kitűnő szolgálata elismeréséül a magyar királyi testőrségbe neveztetett ki. Ő az, akitől eddig rendszeres szakkönyvünk van a kardvívásról, mely így módszertanaival, mint elméleti részével ma egyedül áll, mint magyar tankönyv. 1885-ben megnősült, neje érkeserűi és bélmezői Fráter Gizella, az elhalt Fráter Imre álmosdi nagybirtokos leánya. 

1905-ben nyugalomba vonult. Ebből az alkalomból az uralkodótól nemesi címet kapott. „A Személyem körüli magyar ministerium ideiglenes vezetésével megbízott magyar ministerelnököm előterjesztésére Sebetic Baimund őrnagy és magyar testőrségem alőrmesterének, valamint törvényes utódainak a magyar nemességet ”belovári” előnévvel díjmentesen adományozom. Kelt Bécsben, 1905. évi szeptember hó 27-én.” 79 éves korában, 1925. április 20-án hunyt el Debrecenben. 

Az 57 oldalas, négy kiadást megélt párbaj szabálykönyv felépítése a következő: Első része a becsületsértésről, a megsértett jogairól, és a sértő kötelességeiről, tanukról és kihívásokról elmélkedik. A második rész a párbaj szabályait általában és részletesen is tárgyalja. A harmadik rész pedig röviden az amerikai párbajt írja le, természetesen, mint nem lovagiast, elítélve azt. A füzetke kapható volt Debrecenben ifj. Csáthy Károly könyvárusnál.  Az osztrák Katonaújság a következő szavakkal ajánlotta a könyvet az olvasóknak: „A könyv használhatóságát leginkább az a tény árulja el, hogy ez ideig már a 3. kiadását élte meg,” Az osztrák-magyar katonaújság 35. számában beharangozott könyv Kardvívás címmel igen kedvező fogadtatásban részesült mind bel- és mind külföldön. A szerző Raimund Sebetic, a császári-királyi 16. huszárezred főhadnagya. Miután a császári-királyi hadügyminisztérium jóváhagyta a könyv használatát a hadapródiskolákban, a szerző benyújtotta a könyvet a Magyar Királyi Hadügyminisztériumhoz is. A Magyar Királyi Hadügyminisztérium szintúgy kedvezően bírálta el a könyvet, és ha magyar nyelven is megjelenik, akkor tanári segédletként ismeri el, és ajánlani fogja használatát a katonai nevelőintézeteknek. A néhány hónapja nyomatatásban megjelent könyv (magyar kiadás) eddig az egyetlen minisztérium által is elbírált vívókönyv.    

Összes megjelent munkája:

  1. Oktatás         a          kardvívásban.          Iskolai           és magánképzésre.   A m. kir. honvédelmi minisztérium által csapatiskolák számára elfogadott tankönyv. Debreczen. 1877. (2. jav. és bőv. kiadás 30 ábrával. Bpest, 1886.) 
  2. A kard-vívás. Debreczen, 1877. (2. kiad. Nyíregyháza, 1885., 3. k. 30 ábrával. Pozsony, 1904. Stampfel-féle Tudományos Zsebkönyvtár 168, 169. Németül. Debreczen, 1888.) 
  3. Párbaj szabályok. Debreczen, 1879. (2. és 3. k. U. ott, 4. k. Nyíregyháza, 1885., 5. k. Pozsony, 1904. Stampfel-féle Tudományos Zsebkönyvtár 170. Németül. Debreczen, 1880.) 
  4. A m. kir. nemes testőrség kötelékébe annak felállításától (1760) egész 1850. évig tartozott összes testőrkapitányok, főtisztek, tisztek és testőrök névjegyzéke. Bécs, 1898. 

(Források: Debreczen-Nagyváradi Értesítő 60. évf. 4. szám 1902; Budapesti Hírlap 1925. április 22.; Militär-zeitung 34. évf. 91. sz. 1881. november 15.; Österreichischungarische Militär-zeitung 6. évf. 48. sz. 1874. november 29.; Vadász és Versenylap 21. évf., 38. sz. 366. p.; Debreczen-Nagyváradi Értesítő 8. évf. 4. sz. 1902; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkája 12. köt. S) 

vissza a névsorhoz

 

Borzsovay Demeter Jenő vitéz csíkborozsvay (1863-1938) 2. honvéd huszárezred népfelkelő osztály
(Debreceni Köztemető X. tábla 9-110)

Mindnyájunknak némi aggálya volt aziránt, hogy a 40 éves, hadiszolgálatra önként jelentkezett dr. Borzsovay Jenő, debreceni ügyvéd, Debrecen társadalmának e kiváló tagja a háborús fáradalmat és nélkülözést kibír ja-e? Borzsovay a kezdet nehézségeit a legfiatalosabb kedvvel, elöljáróinak legnagyobb megelégedésére és csodálkozására könnyedén küzdötte le. Később a harctéren, néha igen válságos helyzetben is győztesként maradt a színtéren, máskor pedig feltartóztathatatlanul rohant előre derék huszárjai élén az „öreg ügyvéd". 

Aránylag rövid harctéri tartózkodása alatt, kiváló magatartása révén egy-kettőre ezredünk egyik díszévé vált. Erről felsőbb helyen is csakhamar tudomást szereztek.         Gróf    Bissingen             Nándor          tábornok, hadosztályparancsnok személyesen díszítette fel őt a nagy ezüstéremmel. Ezenfelül soron kívül zászlóssá léptették elő. De az önként jelentkező ügyvéd nemcsak jó katona volt, hanem jóízű humora révén tiszttársaival és alárendeltjeivel is feledtetni tudta a háború keserű pillanatait. Többi fiatal zászlós bajtársai csak „bátyáménak nevezték. Borzsovay egyszersmind a század tisztikarának élelmezéséről is gondoskodott s ezen a téren is kifejtett lelkes buzgalmával fontos szerepet vállalt bajtársai testi erejének épségben tartásában. Szolgáljon tündöklő mintaképül Debrecen hasonkorú férfi lakosainak. Debrecen társadalma éppen olyan büszkeséggel tekinthet dr. Borzsovay Jenőre, mint ezrede. 

Egyik járőrözése különösen megérdemli, hogy megörökítsük. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy a 40 év nem múlt el nyomtalanul „bátyánk" felett és bizony egy kicsit nagyothalló volt. A szóban forgó járőrözése alkalmával, járőrébe beosztott altiszt viszont kissé rövidlátó volt. Ezért ment végbe azután az a mulatságos párbeszéd közte és altisztje között, melyet bajtársai mulattatására jóízű humorral maga bátyánk a következőképpen adott elő: „Hát tudjátok, amint járőrömmel előnyomulok, egyszer csak hozzám vágtázik Szabó őrmester és azt mondja: „Zászlós úr, nem tetszik hallani, tőlünk balra lövöldöznek a muszkák!? — „Ah, nyugtatom meg, maga hallucinál! — én nem hallok semmit! Ellenben nézze csak, ott jobbra az erdő előtt kozákok mozognak". — „Nem látok én ott semmit zászlós úr! Bizton káprázni „tetszik" a szemének. Ellenben itt balra már nagyon erős a lövöldözés." Így vitatkoznánk talán még most is, mert amit én láttam, azt ő nem láthatta, amit ő hallott én nem hallhattam, ha a muszkák jobbról és balról is tűzbe nem kapnak bennünket és meg nem oldják a gordiusi csomót olyképpen, hogy mindkettőnknek igazat szolgáltattak."  1927-ben vitézzé avatták. 

(Radák Lajos (szerk.): A m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918 (Budapest, 1939); Budapesti Közlöny, 61. évfolyam, 156. sz. 1927-07-13.)

vissza a névsorhoz

Butala István (1864-1933) honvéd alezredes 2. honvéd huszárezred
(Debreceni Köztemető I. tábla 113-2)

Tényleges állományú gazdásztiszt volt. 1891-ben lett főhadnagy az 5. honvéd huszárezrednél, 1897-ben százados a 6. honvéd gyalogezrednél, majd átkerült a debreceni 3. honvéd gyalogezredhez. 1906-ban századosként a debreceni 3. honvéd gyalogezredtől átkerült a 2. honvéd huszárezred II. osztályához. Következő évben I. osztályú százados kezelőtisztté nevezik ki. 1911-ben visszakerült a huszárezred II. osztályához. 1914 szeptemberétől 400 korona korpótdíjban részesült. 1918-ban már alezredesi rangban van.  1919-ben nyugállományba került.  

(Forrás: Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 33. évf. 45. sz. 1906; 34. évf. 39. sz. 1907; 37. évf. 34. sz. 1910; 41. évf. 55. sz. 1914; 47. évf. 16. sz. 1920)

vissza a névsorhoz


Nyárád-Gálfalvi Kádár József (1856-1934) honvéd ezredes
(Debreceni Köztemető I. tábla 93-14) 

A debreceni cs, és kir. 39. gyalogezredben volt tényleges állományú katona. 1900 novemberétől a magyar királyi honvéd gyalogság állományába, és a szegedi 5. honvéd gyalogezredhez kerül. 1901-ben Szegedről áthelyezik Debrecenbe a 3. honvéd gyalogezredhez, a 3. zászlóalj parancsnoka lesz, és még ebben az évben I. osztályú százados lesz, és dicsérő elismerésben részesült.  1904-ben áthelyezik a brassói 24. honvéd gyalogezredhez. 1909-től különleges alkalmazású törzstiszt lesz. 

1910-ben a brassói 24-esektől Nagyszebenre kerül. a 23. honvéd gyalogezred parancsnoka lesz ezredesi ranggal. 1911-ben pedig „egészségi tekintetből jelenlegi szolgálati állásuk alól való felmentését” rendelték el, mint rokkantaknak, mindennemű népfölkelési szolgálatra is alkalmatlanoknak nyugállományba való helyezését legkegyelmesebben elrendelni, s ez alkalomból Kádár József ezredeseknek a legfelsőbb megelégedés kifejezése újólag tudtul adassék”. 

(Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 27. évf. 18. sz. 1900; 28. évf. 49. sz., 50. sz. 1901; 32. évf. 21. sz. 1905; 36. évf. 28. sz. 1909; 37. évf. 46. sz. 1910; 38. évf. 17. sz., 23. sz., 42. sz. 1911)

vissza a névsorhoz

 

Steer Gábor (1879-1941) magyar királyi őrnagy 3. honvéd gyalogezred
(Debreceni Köztemető VII. tábla KS)

A Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyamát végezte, 1897-ben nevezték ki hadapród tiszthelyettessé, a 3. honvéd gyalogezredben szolgált, a háború kitörésekor is a gyalogezred állományában volt. Az ezred tényleges tisztjei közül néhányan, a mozgósítási terv értelmében más csapatokhoz vonultak be, Steer Gábor százados a népfelkeléshez. A mozgósításkor megalakult szabadkai 6. népfelkelő gyalogezred 4. zászlóaljának parancsnoka lesz.  1914 novemberében 3. osztályú hadidíszítményes Katonai Érdemkeresztet kapja, 1916-ban az ottomán császári vasfélholdat kapja. 1917ben III. oszt. Vaskoronarendet kapja. 1918-ban őrnaggyá nevezik ki. 

(Forrás: Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 24. évf. 34. sz. 1897; 41. évf. 72. sz. 1914; 43. évf. 120. sz. 1916; 45. évf. 53. sz. 1918)

vissza a névsorhoz

 

Felsővályi Nagy Frigyes tábornok cs. és kir. 39. gyalogezred
(Debreceni Köztemető VII/A liget 3. sír)

Kitüntetéssel végezte tanulmányait a budapesti hadapródiskolában, majd egészen fiatalon került ismét Debrecenbe, ahol a híres 39-es ezred egyik legkiválóbb és legtehetségesebb tisztje volt. Feljebbvalói már ekkor szép karriert jósoltak neki, ami nem is maradt el. Közben kitört a világháború és Vályi Nagy Frigyes a 39-esekkel kiment a frontra. Előbb, mint százados, majd, pedig mint őrnagy harcolt kint a fronton, ahol katonái rajongásig szerették a szigorú, de igazságos és emberséges tisztet, aki úgy bánt velük, mintha atyjuk lett volna. Vitézségi eredményeiért és katonai sikereiért számos kitüntetést kapott. Három esztendőn keresztül vitézül harcolt a fronton, s közben megkapta a katonai érdemérmet, a sebesülési érmet mindkét Signum Laudist, a Károly csapatkeresztet.
Az összeomlás után
A világháború után bekövetkezett szörnyű összeomlás mélyen érintette a kiváló katonát, - de hitét nem veszítette el. Felajánlotta szolgálatait a magyar nemzeti hadseregnek, amely éppen akkor szervezkedett. Előbb egy vadászzászlóalj parancsnoka volt, majd a jászberényi kerékpáros zászlóalj parancsnokává léptették elő. Később azután Nyíregyházára került, ahol a 12. honvédgyalogezred parancsnoka lett. Öt évvel ezelőtt, azaz 50 éves korában nevezte ki Horthy Miklós kormányzó tábornokká, és áthelyezték a debreceni dandárparancsnoksághoz, ahol 3 éven keresztül működött. 1923-ban saját kérelmére nyugdíjazták. 

A harcok hőse nyugdíjazása után sem pihent. Élénken részt vett Debrecen társadalmi életében, tagja volt a debreceni vadásztársulatnak, tagja volt a NYUKOSZnak, és mindig figyelemmel kísérte a volt 39-es bajtársi egyesület életét. Régi katonáit mindvégig atyai szeretettel szerette, és ahol lehetett, segítette is őket. Az utóbbi időben Vályi Nagy Frigyes többször gyengélkedett. A harctéren ugyanis vesebajt kapott, amelynek eleinte ellent tudott állani, de közben a betegség annyira súlyosbodott, hogy orvosai tanácsára operációra határozta el magát. …Bár a műtét sikerült, váratlan nagy szívgyengülés lépett fel. Hiábavaló volt minden orvosi beavatkozás, a kiváló tábornok kedden este fél hét órakor csendesen elhunyt. Temetése –én csütörtökön öt órakor lesz a Református Nagytemplomból. Temetésén a katonaság és a 39-esek küldöttségileg képviseltetni fogják magukat. 

(Forrás: Debreczen 1932. július 7. 3.p.; Debreczeni Független újság 1932. július 7. 4.p.) 

Vályi Nagy Frigyes síremléke
Az első művészi síremlék volt a Debreceni Köztemetőben. Debreceni Tivadar szobrászművész tervezte és kivitelezte. A figurális kompozíció a gyászt fejezi ki, egy urnára boruló fájdalomtól összeroskadt ülő női akttal. A kripta nyílását lezáró követ egy bronzlap díszíti, melyen katonai vonatkozású relikviák vannak bronzból. Ezek a következők: hosszában fektetett ősi kard, világháborús rohamsisakkal, megkoszorúzva babérral, átfonva szalaggal. A figurális kompozíció életnagyságú, a bronzlap 2 m hosszú, 1 m széles. Az emlékmű egész magassága kb. 170 cm. Figyelemre méltó, hogy a kripta felett akt szerepel, amely a konzervatív szellemmel szemben a felszabadulást jelenti.   

(Forrás:  A „Debreczen” Képen Nagy Naptára 1935. pp 138-139) 

vissza a névsorhoz

 

ifj. Szigetváry Sándor légügyi segéd
(Debreceni Köztemető V. tábla 12-33)

Meghalt 1938. június 11.

—     (KÉT    SPORTREPÜLŐGÉP    KÉNYSZERLESZÁLLÁSA    SZOMBATHELY MELLETT.) A Magyar Távirati Iroda jelenti: E hó 11-én a reggeli órákban két sportrepülőgép Szombathely közelében kényszerleszállást végzett. A gép vezetői és utasai: Horváth István, Bariba Elemér, Kapusi Sándor, Szalay József és Szigetváry Sándor, súlyosan megsebesültek. A m. kir. Légügyi Hivatal a baleset okának kiderítése céljából a vizsgálatot folyamatba tette. 

(Forrás: Budapesti Hírlap, 58. évf. 154. sz. 1938. július 12.)

vissza a névsorhoz

 

Tasnádi Kardos László (1913-1936) légügyi almester
(Debreceni Köztemető I. tábla KS 205)

Meghalt a szerencsétlenül járt debreceni sportrepülő. Tasnádi Kardos László sportrepülő, aki a múlt héten gépével lezuhant s töréseket és súlyos sérüléseket szenvedett ma a kórházban belehalt sérüléseibe. Csütörtökön temetik. (Forrás: Népszava, 64. évfolyam, 153. szám, 1936)

vissza a névsorhoz


Flohr János (1865-1944) vezérőrnagy 2. honvéd huszárezred
(Debreceni Köztemető Díszsírkert)

A gróf Pálffy huszárezred tényleges állományú főhadnagya volt, 1895. november hó 1-jével helyezték át a magyar        honvéd          lovasság        tényleges       állományába.        A marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezredhez került. 1896. évi augusztus hó 21-vel Flohr János századost, a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezredtől, a debreceni 2. honvéd huszárezred I. osztályához helyezik át. 1900-ban a debreczeni 2. honvéd huszár ezredtől, ezen ezrednél létszám felett való vezetés mellett, tanári minőségben, a honvéd központi lovas iskola állományába helyezik át. Három év múlva Flohr János I. osztályú századost, létszám felett a debreczeni 2. honvéd huszárezrednél, létszám feletti vezetésének beszüntetése és tanári alkalmazása alól való felmentése mellett, a honvéd központi lovas iskola állományából, ezredéhez helyezték vissza. Ezután tanári minőségben ezredeiknél létszám felett való vezetés mellett: a honvéd Ludovika Akadémia állományába került. 1909-ben katonai érdemkeresztet kapott Flohr János őrnagy, létszám felett a debreczeni 2. honvéd huszárezrednél, a honvéd Ludovika Akadémia állományában. 1911-ben a debreceni 2. honvéd huszárezred II. osztályának parancsnoka lett. 1912. május 1-jei ranggal alezredessé léptetik el. 1913. február 17-étől lesz az alakulat parancsnoka. 

Az ezred a 1914 júliusában a 11. lovashadosztály keret-gyakorlatán volt Hajdúhadházon, nyomban a gyakorlat befejeztével, július 19-én az ezredek, — kivéve a 9. ezredet, — külön-külön a Tiszához meneteltek úsztató gyakorlatokra. A 2. ezred Tiszacsegére. Július 27-én 4 órakor érkezett a parancs a részleges mozgósításra. Ezt Debrecenben aznap 8 órakor az ezredparancsnok kihirdette. Ezzel megkezdődött a 2. huszárezred háborús előkészülete. Az ezreda 22. honvéd lovasdandár és ezzel a 11. lovashadosztály kötelékébe tartozott és a szerb harctérre volt rendelve. 42 hónapon át harcolt az ezreddel a fronton. 

1918. június 3-tól egy gyalogdandár vezetését kapja feladatul. A kettes huszár bajtársaitól így búcsúzik: „És ahogyan a Kárpátok szurdokai, Galícia napfényes határtalan rónái és Wolhvnia meddő síksága örök időkön át hirdetni fogják a Ti hűségeteket, kötelességtudástokat — úgy az alapítványban részesülők, nemzedékről-nemzedékre fogják továbbadni nemesen érző szívetek emlékét. A csataterek sírhalmai és nemes szívetek megnyilvánuló hódolata egy testté és egy lélekké olvaszt össze bennünket és miként a felkelő nap a ködös homályból, úgy emelkedik ki hős és nemes tetteitekből az ezred becsülete — szép Hazánk serdülő nemzedékeinek szívébe. Közösek emlékeink, közös a kincsünk: az ezred becsülete!”

1918. november 1-ével: a tábornoki karban vezérőrnaggyá nevezik ki. 

1920-ban a román megszállás végén letartóztatták Flohr János debreceni lovassági tábornokot, elhurcolták. Azóta a tábornokról az a hír érkezett, hogy szabadon jár ugyan Nagyváradon, de nem engedik haza, amíg be nem fejezik ellene a „vizsgálatot". Debrecen város tanácsa nemzetközi misszió közbelépését kérte a tábornok hazabocsátása érdekében, közbenjárásuk eredménytelen maradt. Időközben ugyanis kiderült, hogy a tábornok elhurcolása óta állandóan fogságban van. Legutóbb egy Kolozsvárról Debrecenbe szökött tisztviselő, aki a kolozsvári fellegvárban volt bezárva, közölte, hogy Flohr Jánost Kolozsváron börtönözték be. A fellegvár egyébként tele van magas rangú tisztekkel, köztük van még ma is Kratochwill székely ezredes, továbbá báró Diószeghy csendőr százados. Legutóbbi értesülés szerint a bukaresti főtörvényszék megsemmisítette ugyan a nagyváradi pörben halálraítélt magyar tisztek ügyét s felmentette őket a vád alól de szabadon bocsátásuk iránt nem intézkedett. A fogoly tiszteket most Kolozsvárról Nagyenyedre hurcolták egy másik hadbíróság elé. 

Kitüntetései: Hadidíszítményes III. oszt. Vaskoronarend, német 2. osztályú Vaskereszt, hadidíszítményes 3. osztályú katonai érdemkereszt, Lipót-rend lovagkeresztje hadidíszítménnyel és a kardokkal.  

(Forrás: Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 22. évf. 48. sz., 1895. 23. évf. 33. sz. 1896, 27. évf. 46. sz. 1900, 30. évf. 46. sz. 1903, 36. évf. 26. sz. 1909, 38. évf., 39. sz. 1911, 39. évf. 14. sz. 1912, 42. évf. 96. sz. 1915, 43. évf. 31. sz. 1916, 44. évf. 1. sz. 1917; Pesti Hírlap, 40. évf. 264. sz. 1918. november 10., Pesti Napló, 71. évf. 133. sz. 1920. június 04. ; M. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918, Budapest, 1939.) 

vissza a névsorhoz

 

Okolicsányi Károly vezérőrnagy (1851-1935)
(Debreceni Köztemető Díszsírkert)

1851. VII. 23án született Debrecenben - és 1935. VI. 15-én hunyt el szintén Debrecenben. A város társadalmi életének egyik kiváló, markáns alakja költözött el soraink közül: Olokicsányi Károly nyugalmazott tábornok. Debrecen világháborús állomásparancsnoka tegnap, hétfő este 83 évesen, a Szent Anna utcai lakásában elhunyt. Az elhunyt tábornok kiváló tagja volt a békebeli magyar tisztikarnak. Ízigvérig katona volt, talpig férfi és abszolút úr volt, kinek szíve tele volt nemes érzésekkel. 

Katonai pályafutása:

Tüzértiszt volt.  1902-től császári-királyi kamarás. 1904-ben a VI. sz. hadosztály tüzérezredétől áthelyezik a VII. hadtest tüzérezredéhez.  1907-ben kinevezik a IV. sz. hadtest tüzérezredének parancsnokává.  1909-ben a 4. sz. tábori tarackezred parancsnokaként a spanyol királyi érdemrend 3. osztályú kitüntetését kapta. Majd 1910-ben, egészségügyi problémákra hivatkozva, mint rokkantat, mindenféle népfelkelői szolgálatra is alkalmatlannak minősítve nyugállományba helyezték. Ekkor kapta a vaskoronarend 3. osztályát. 1913-ban, már nyugállományban, kitűnő szolgálataiért vezérőrnagyi rangot kapott.  Az első világháború idején Debrecen állomásparancsnoka volt. 

(Forrás: Budapesti Közlöny. 38. évf. 251. sz. 1904; 41. évf. 33. sz. 1907; 43. évf. 196. sz. 1909; 44. évf. 147. sz., 250. sz. 1910; 47. évf. 223. sz. 1913.; Debreczen 1936. június 16. 4.p. , Debreczen 1936. június 18. 9.p.) 

vissza a névsorhoz

 

Ecsedi István (1885-1936) főhadnagy cs. és kir. 39. gyalogezred
(Debreceni Köztemető Díszsírkert)

1885. szeptember 20-án született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait Debrecenben, a Kollégiumban, egyetemet Budapesti Tudományegyetem bölcsészettudományi karon végezte. Ugyancsak itt nyert bölcsészetdoktori diplomát földrajz, csillagászat és történelemből. Középiskolai tanári oklevelet nyert 1909-ben a budapesti országos tanárvizsgáló bizottság előtt. Mint tanár a szegedi Állami Főgimnáziumnál egy évig volt óraadó, a debreceni Református Tanítóképző Intézetnél 1911-ben, mint helyettes és 1912-től, mint rendes tanár működött. Mint önkéntes a tiroli első császárvadász ezredben szolgált. A világháború előtt a 39-es gyalogezredhez helyezték át. A világháborút végig harcolta, megsebesült, s mint főhadnagy szerelt le. Károlykeresztje, signum laudisa s mint főhadnagy szerepelt. 

1912-ben és 1913-ban fegyvergyakorlatra hívták be, de Debrecenben lévén, óráit délután és este megtartotta, hogy tanítványait a képesítő vizsgákra előkészítse. A világháború kitörésekor 29 éves, a legjobb katonakorban, mint tartalékos tiszthelyettest az első mozgósításkor behívták és hamarosan az északi frontra került.

Részt vett az első csatákban, és 1914. szeptember első napjaiban gránátszilánktól súlyos sebesülést szenvedett, hosszas kórházi kezelés után egy évi egészségügyi szabadságot kapott. Lábadozása alatt részt vett a tanárkari üléseken, az iskolai munkába is bekapcsolódott, de gyűjtőmunkát nem végezhetett. Részt vett a múzeum második kiállításának berendezésében. E kiállításon már bőségesen képviselve volt az általa gyűjtött halászati és pásztorkodási anyag. Távolléte alatt az egyházkerület előléptette és szabadságolta 1916. szeptember l-ig. De ez év nyarára az állapota annyira javult, hogy az orvosi vizsgálaton katonai szolgálatra alkalmasnak nyilvánították és ezrede akkori állomáshelyére Königrätzbe (Hradec Kralove) rendelték be. 

1916. május 3-án vonult be, mint főhadnagy és néhány hónapi helyőrségi szolgálat után augusztusban a román határra, Brassó mellé, Hosszúfaluba küldték egy lábadozó század parancsnokának. Az erdélyi román betörést megelőző napok eseményeiről naplót is vezetett, két évtized múlva közölt emlékezésében mélységes kiábrándulással szólott a diplomácia és katonai felderítés vakságáról, amely a román támadó előkészületek szemmel látható komolyságát lekicsinyelte. 1916/17 telét a román fronton töltötte, 1917 nyarán azonban néhány napra szabadságon volt itthon, mert a tanárkari gyűlés az általa készített tanmenetet tárgyalta, az intézetnek az állami tantervhez való alkalmazkodását. A püspök is megpróbált közben járni felmentése érdekében, de akciójának nem lett foganatja, még ez év novemberében egy menetzászlóaljat vezetett az olasz frontra.

A fronton zászlóaljparancsnok volt, sérülése miatt állandóan fegyver nélkül, egy görbe bottal járt. Feltehető, hogy 1918-ban még egyszer szabadságon volt itthon, mert május 30-án részt vett intézete tanárainak hortobágyi kirándulásán. A fronton maradt a végleges összeomlásig és november közepén került haza.

(Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985) pp. 28-30. ; Debreczen 1936. május 20.)

vissza a névsorhoz

 

Csóka Sámuel polgármester, főhadnagy 2. honvéd huszárezred népfelkelő huszárosztály
(Debreceni Köztemető Díszsírkert)

 

Az első világháborúban a 2. honvéd huszárezred népfelkelő huszárosztálya 1. századának volt a tartalékos főhadnagya. 

Szeptember 1. Az osztály vonatra rakodott és 12 órakor elindult Nagyváradon, Temesváron és Versecen át az Aldunához. Szeptember 3. 1 órakor érkezés Homokbálványosra, ahol az osztály Breit József tábornok parancsnoksága alá lépett. Az osztály egyik része még délután elindult a Duna partjának megszállására, a másik része az osztályparancsnoksággal együtt, Homokbálványoson maradt összekötő szolgálatra. Szeptember 4—9. A töltések megszállása; állandóan kisebb tűzharc folyt a szerbekkel. 

Szeptember 10. Az ellenség átkelésének híre (álhír), melyre a hadosztályparancsnokság elhagyta a Duna vonalát és elrendelte az általános visszavonulást. Szeptember 11—14. Az osztály befejezte az előbbi vonalba való visszavonulását, részt vett az újólagos felderítésben, majd ismét megkezdte az előnyomulást a Duna vonala felé. Debreceny és Geréby hadnagy részt vettek a zimonyi hídfőért vívott harcban. Szeptember 15—30. A régi állás újbóli megszállása, járőrözés a Belgrád—Zimonnyal szemben levő Duna-hajlatban, a környező községekben polgárőrség szervezése. Az osztály a törzzsel együtt Homokbálványosról Ferenchalomra költözött. Csóka Samu és Horváth András főhadnagy betegen bevonultak a pótszázadhoz. 

(Forrás: M. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918, Budapest, 1939.)                        

vissza a névsorhoz

Sesztina Jenő (1869-1944) vaskereskedő, hadnagy 2. honvéd huszárezred
(Debreceni Köztemető 1/B liget 45)

A cs. és kir. 15. huszárezredben volt katona, majd tartalékállományba kerül. 1891. január 1-jei hatállyal átkerül a 2. honvéd huszárezred tartalékállományába. 1915 szeptemberében őt is behívták katonának. Először népfelkelő hadnagy, majd a Nagyszőlősi Fogolytábor parancsnoka. 

A Debreceni Mezőgazdasági Gépgyár Rt, a Debreceni Vas- és Rézbútorgyár Rt, az Első Debreceni Gőzszappangyár Rt, a Debreceni Kereskedelmi és Iparbank Rt és a Sesztina Lajos Vaskereskedés közös kérvényt nyújtott be a honvédelmi minisztériumnak Sesztina Jenő mihamarabbi leszerelése érdekében. A kérést a felelős szervek jogosnak ítélték, így felmentették a további          szolgálat        alól.    Egyúttal        megbízták     a Mezőgazdasági Gépgyárban folyó "Srapnel" típusú lövedékhüvelyek és katonai járművek gyártásának felügyeletével, mivel a legtöbb gépgyárat hazánkban - csakúgy, mint más országokban - hadiipari termékek készítésére állítottak át.

(Forrás: Antal Tamás: Az ifjú Sesztina Jenő)

vissza a névsorhoz

 

Gréf Endre (1878-1940) alezredes dési 32. honvéd gyalogezred
(Debreceni Köztemető VIII. tábla BOKS 12)

Egyéves önkéntes volt, 1903. január 1-jei ranggal nevezik ki a 3. honvéd gyalogezredhez. 1914 augusztus 1-től a dési 32. honvéd gyalogezred századosa. Gréf Endre ny. m. kir. honvéd alezredes, több kitüntetés tulajdonosa 62 éves korában Debrecenben meghalt, írta a Pesti Hírlap 1940-ben. 

(Forrás: Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 30. évfolyam 1. sz. 1903; 40. évfolyam 9. sz. 1913; Pesti Hírlap, 62. évfolyam, 34. szám,1940)

vissza a névsorhoz

 

Nőth Antal (1879 – 1937) főkarmester
(VIII. tábla HB sarok)

Tegnap délelőtt hosszabb súlyos betegség után meghalt Nőth Antal főkarmester. December elején betegedett meg, a honvéd csapatkórházban részesítették gondos kezelésbe Nőth Antalt, aki epehólyag-gyulladást kapott. Betegsége súlyosabbra fordult, úgyhogy már az utóbbi néhány héten tudták, hogy menthetetlen. Halálának közvetlen oka szepszis volt, amely hétfőn délelőtt kioltotta életét. 

Nőth Antal még a békebeli időkből ismer alakja volt Debrecen zenei és kultúréletének. Előbb jó nevű zeneiskolát tartott fenn, ahonnan sok kitűnően képzett muzsikus került ki. A háború alatt Nőth Antal jelentkezett Wolf János ezredesnél, a 39-es hadkiegészítő parancsnoknál és felajánlotta, hogy katonazenekart szervez, mert a 39-esek zenekara kint volt a harctéren a hadra kelt seregnél. Nőth Antal a megbízást megkapta és terve kitűnően sikerült is, a zenekar jól bevált. 

A háború és a megszállás után Nőth Antalt átvette a nemzeti hadsereg is, ahol előbb, mint karmester, később, mint főkarmester teljesített szolgálatot. A katonai zenekart magas színvonalra fejlesztette, úgy a színházban, mint ünnepélyeken sokat szerepeltek. Közkedveltek voltak térzenéi. Nőth Antal sok önálló zenedarabot, különösen indulókat szerzett. 

Nőth Antal a VI. vegyesdandár zeneügyi előadója volt már évek óta és ebben a minőségben irányított három katonazenekart, mégpedig a debreceni, nyíregyházi, és berettyóújfalui zenekarokat. 58 éves korában ragadta el a halál. Temetése szerdán délután lesz katonai pompával a köztemető díszravatalozójából a római katolikus egyház szertartása szerint.   

(Forrás: Debreczen 1937. február 9. 5. p.)

vissza a névsorhoz

 

Hegyközszentimrei Wolff János (1862-1925) tábornok cs. és kir. 39. gyalogezred
(Debreceni Köztemető 1/A liget)

Wolff János 1862-ben született. A reáliskola után a nagyszebeni, majd a budapesti cs. és kir. gyalogsági hadapródiskolából 1881-ben a boszniai felkelés leverésére megy, ahol vitézül viselkedik, s több kitüntetést szerez magának. 1882-ben Debrecenbe kerül a 39. gyalogezredhez, ahol végig szolgálta a királyt. Itt 1884. május 1-én hadnagy lesz, 89-ben pedig főhadnagy. Majd megnősült, debreceni úrleányt vesz el feleségül; családjának él, de azért bekapcsolódik az intenzív családi életbe. 1906-ban százados és a törzstiszti vizsga letétele után, 1908-ban őrnagy. Közben az önkéntes iskola parancsnoka lesz, szolgál Szlavónia Bródban – mindenütt a 39-ik gyalogezrednél. Vasszigorával kemény tiszt hírében állott. A legénység azért szerette a vasakaratú főtisztet. 1912-ben alezredes lesz, s mikor az ezredet Bécsbe helyezik, megy az ezreddel a császárvárosba, ahol együtt szolgált a prezumtiv trónörökössel: Károly főherceggel, a későbbi királlyal. A király őfelsége magyar nemességgel tüntette ki 1910-ben, hegyközszentimrei előnévvel. Közben katonai munkákat ír, melyek legfelsőbb szinten elismeréssel találkoznak. Többszöri miniszteri és hadtestparancsnoki elismerésben részesült. 1912-ben alezredes. 

1914. év őszén ezredes lett. A háború kitörése Debrecenben éri. Mint ezredes a derék 39-es magyarjaival a harctéren küzdött. Mindjárt az első ütközetek után a 39esekkel a Parsiaszky magaslaton, vitéz és eredményes magatartásáért az ellenség előtt - az akkor még ritkán adományozott- hadiékítményes vaskoronarenddel lett kitüntetve. 

A harctéren megsebesült. Felgyógyulása után a 103. gyalogezred parancsnoka lett. Az ezred, mint Wolf-ezred derék haditetteket művelt. Az ezred derék parancsnokát 1918-ban tábornokká léptették elő. A forradalmak idején őt is, mint a többi magas rangú tisztet, nyugdíjazták. Mint nyugalmazott tiszt 1920-ban átvette a NYUKOSZ vezetését, és megalkotta a 39-es emlékbizottságot. Az emlékmű idestova kész, leleplezését szeptember elején ülik meg Debrecenben. Egész idejét az ünnepség előkészítésének szentelte, s kegyetlen sorsa nem engedte meg, hogy vágyainak netovábbját, a szobor leleplezését túlélje.   

Sírját a Kossuth utcai temetőből hozták át 1936-ban. 

 (Forrás: Debreczen 1925. június 18. 2. p.; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz


 Kindernay Egyed (1875 – 1935) ezredes
(Debreceni Köztemető II. tábla AOKS 4)

1875-ben született Garám-Németfalván, még a katonaiskoláit Károlyvárosban végezte. Katonai pályáját Bécsben kezdte, ahol 14 éven keresztül szolgált. Onnan Budapestre került, majd pedig Marosvásárhelyre. Mint a 62. gyalogezred tisztje vonult be mindjárt a világháború elején a harctérre, ahol 4 évig vitézül küzdött. A harctéren tanúsított vitézi magatartásáért számos kitüntetést kapott, így többek között Vaskoronarendet, Signum Laudist, Károly-csapatkeresztet, Verdienstkreutz-ot, jubileumi emlékérmet stb.

Az oláh betöréskor kénytelen volt Marosvásárhelyről eljönni. Több évig Debrecenben szolgált, ahol megszervezte a vámőrkerületet s ezzel nagy szolgálatot tett a hazájának. – Negyvenkét évi szolgálat után vonult nyugdíjba, amikor is Hajdúböszörményben telepedett le. Kindernay ezredes nyugalomban is állandóan foglalatoskodott és egész életét családjának szentelte. Néhány hónappal ezelőtt betegeskedni kezdett, de a család gondos ápolása mellett remény volt rá, hogy teljesen felgyógyul. Az utóbbi időben azonban állapota a harctéren szerzett sérülése folytán rosszabbra fordult, beszállították a debreceni katonai kórházba, ahol most elhunyt. Temetése teljes katonai díszpompával ma délután fél háromkor lesz a debreceni köztemető díszravatalozójából, a római katolikus egyházi szertartás szerint. 

(Forrás: Debreczen: 1935. okt. 29. 10.p.; Kép forrása: wikipedia)

vissza a névsorhoz

 

Koszorús Ferenc alezredes (1858-1938) 3. honvéd gyalogezred
(Debrecen Köztemető IV tábla)

Koszorús Ferenc debreceni 3. honvéd gyalogezredbeli századosa 1911-ben vonult nyugdíjba. Ebből az alkalomból őrnagyi címet és jelleget kapott. 1913-ban „Ő császári és királyi fensége Ferencz Salvator főherceg, védnökhelyettes úr, az előterjesztett javaslat alapján legkegyesebben hozzájárulni méltóztatott, hogy gróf

Csekonics Endre, a magyar szent korona, országai vörös-kereszt egyletének elnöke a megbízotti utasítás 3. §. végbekezdésében foglalt határozványok értelmében Koszorús Ferenc nyug. m. kir. honvéd őrnagyot egyesületi megbízottá nevezte ki.” 

Debrecenben az első világháború idején kórházparancsnok volt, a Vöröskereszt Debrecen városi szervezete a Simonyi úton és a Simonffy utcán kisegítő kórházat működtetett. 

Ferencz Salvator főherceg úr ő császári és királyi fensége, mint az osztrákmagyar Monarchia Vörös Kereszt egyleteinek védnökhelyettese, — ő császári és apostoli királyi Felségétől legkegyelmesebben átruházott hatáskörében 1916. évi január hó 3-án kelt magas elhatározásával a háború alatt a katonai egészségügy körül szerzett kiváló érdemeik elismeréséül a Vörös Kereszt hadiékítményes II. oszt. díszjelvényt díjmentesen méltóztatott adományozni: Koszorús Ferenc vör, kér. egyleti megbízottnak, Debreczen. 1918-ban alezredessé nevezték ki.  

1938-ban hunyt el. "Idősebb Koszorús Ferenc nyugalmazott alezredes 81 éves korában Debrecenben elhunyt. Annak idején tevékeny részt vett a város társadalmi életében. Kiváló katona volt. Temetése pénteken délután lesz Debrecenben.”

(Forrás: Pesti Napló, 62. évf. 232. sz. 1911; Budapesti Közlöny, 47. évf. 227. sz. 1913; hajdubiharmegye.voroskereszt.hu; Budapesti Közlöny, 41. évf. 20. sz. 1916; Budapesti Közlöny, 52. évf. 57. sz. 1918.; Budapesti Hírlap, 58. évf. 268. sz. 1938)

vissza a névsorhoz

Dr. Boér Károly tábori lelkész
(Debreceni Köztemető I. tábla KS 59)

Hamvait ma exhumálják a Debreceni Köztemetőbe. A háború alatt, mint tábori lelkész teljesített szolgálatot. A Dóczi Intézetnek haláláig volt vallástanára. (Forrás: Debreczen 1933. október 26. 8.p.)

1902. évi december hó 1-től számítandó ranggal lesz római katolikus II. osztályú tartalékos honvéd segédlelkész. A nagyszebeni 23. honvéd gyalog ezred póttartalékosa, az erdélyi római katolikus püspökséghez tartozó Besztercén volt segédlelkész. 1912-ben saját kérésére, rendfokozatuk megtartása nélkül elbocsátják a honvédség kötelékéből. 

1916-ban a háború tartamára kinevezik népfelkelő segédlelkésszé „Boér Károly, törcsvári róm. kath. lelkész, (születési éve 1873, illetőségi helye: Nagyszeben) a 23. népfölkelő parancsnokság nyilvántartásában; előbbi a cs. és kir. budapesti, utóbbi a cs. és kir. nagyszebeni katonai parancsnokság rendelkezésére való bocsátás mellett.” 1917-ben „Boér Károly, a nagyenyedi honvéd kiegészítő parancsnokság nyilvántartásába tartozó református lelkész. Beosztatik a m. kir. 41. honvéd gyaloghadosztályhoz.”

(Forrás: Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára Személyes Ügyek, 29. évf. 45. szám, 1902; 40. évf. 15. sz. 1913; 43. évf. 102.sz.; 44. évf., 59. szám, 1917.)

vissza a névsorhoz
 

Vitéz Sipos Károly ny. vezérkari ezredes (1882-1936) 

Vitéz Sipos Károly ny. vezérkari ezredes f. hó 3-án hosszú türelmesen viselt betegség után a debreceni honvéd és közrendészeti kórházban meghalt. 

1882-ben született Mohácson a pécsi hadapródiskola, majd a felsőbb tiszti tanfolyam és hadiiskola elvégzése után aránylag fiatal korban érte el az egyes katonai rendfokozatokat. A világháború és vitéz és bátor katonája volt. A világháborúban 52 havi frontszolgálattal bizonyította be hazája iránti hűségét és hazaszeretetét. A III. o. Vaskoronarenden kívül tulajdonosa volt a III. o. katonai érdemkeresztnek kardokkal. A legfelsőbb dicsérő elismerés látható jelével három ízben lett felékesítve. Tulajdonosa volt a II. o. német vaskeresztnek is. A világháború után nyugalomba ment és elvégezte a debreceni Gazdasági Akadémiát. Ennek elvégzése után a Gazdasági Akadémia Internátusának vezetője lett. Ezen állásából 1932-ben távozott. 

(Forrás: Debreczen 1936. május 5. 5.p.)

vissza a névsorhoz

Dr. Kenézy Gyula (1860-1931) orvos, alezredes honvéd főtörzsorvos
(Debreceni Köztemető Dísz Jobb 5-14)

Katonai kötelezettségét egyéves önkéntesként teljesítette. Az orvostanhallgatók esetében ez a lehetőség fél év katonai képzést jelentett, majd a doktori fokozat megszerzése után fél évet kellett dogozni segédorvoshelyettesi minősítésben valamely katonai egészségügyi intézményben.

Dr. Kenézy Gyula Pesten a császári királyi 16. sz. csapatkórháznál teljesített szolgálatot segédorvoshelyettesként. 1884. július 6-ától a cs. kir. 16. sz. csapatkórház szabadságolt (tartalékos) állományából áthelyezik a 3. honvéd féldandár (későbbi 3. honvéd gyalogezred) tartalékos állományába segédorvos-helyettesi beosztásának megtartásával. Később főorvossá léptetik elő, ez már főhadnagyi rendfokozatot jelentett. 1890. április 1-jei hatállyal átkerül a 2. honvéd huszárezred Debrecenben állomásozó II. osztályához, novembertől 2. osztályú ezredorvosi rangot kap, ami már századosi rendfokozattal járt. 1903-ban saját kérésére elbocsátják a honvédség kötelékéből.

1914. augusztus 25-én valamennyi orvosi diplomával rendelkező tartalékos tiszti vagy legénységi személyt behívtak orvosi szolgálatra. 1915. július 11-étől pedig a háború idejére ténylegesítésüket kérő nyugállományú vagy szolgálaton kívüli orvosok is jelentkezhettek szolgálatra.[4] Dr. Kenézy Gyulát 1915. július 17-ei hatállyal 2. osztályú főtörzsorvossá nevezték ki, és alezredesi rangot kapott.

1915 szeptemberében Ferenc Salvator főherceg a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyesületének helyettes-fővédnöke kitüntetéseket adományozott a háború idején a katona egészségügyben érdemeket szerzetteknek.

Közöttük volt Dr. Kenézy Gyula is, aki Vöröskereszt hadidekorációval ellátott Tiszti Díszjelvényét kapta.

Az első sebesültszállító vonat 1914 augusztusában futott be Debrecenbe. Ettől kezdve egyre több sebesült és beteg katona érkezik a városba. Az első kolerás megbetegedést 1914. szeptember közepén észlelték a városban. Az egészségügyi bizottság, melynek tagja volt dr. Kenézy Gyula is, ismét megnyitja a járványkórházat, és minden szükséges intézkedést megtesz, hogy a frontról érkező katonák által behurcolt kolera ne terjedjen át a lakosságra.

A közös hadügyminisztérium, a fertőzés hátországba hurcolásának megakadályozására megfigyelőállomásokat hoz létre a frontvonalhoz közelebb húzódó településeken, Debrecenben első körben 3000 fő részére kellett kórházakat megszervezni, később ez a szám több mint 6000 főre emelkedett. Gyakorlatilag a város összes meglevő fekvőbeteg intézménye, katonai kórháza, régi laktanyája és nagyobb iskolái megfigyelőkórházként működtek. 1914. október 18-tól 1916 áprilisáig összesen 22 állandó és ideiglenes kórház működött a városban. Megfigyelőkórházként működött a dr. Kenézy Gyula vezette Bábaképezde is. (Forrás: bocskai-konyvtar.hu)

vissza a névsorhoz

 

Tamássy Zoltán 1899-1945 huszár ezredes
(Debreceni Köztemető V. tábla AOKS 24)

Ludovika Akadémiát végzett. 1918. augusztus 18-tól nevezték ki hadnagyként a 2. honvéd huszárezred állományába. Az első világháború után a nyíregyházi 4. honvéd huszárezred állományába került. 1927-ben kapott századosi rendfokozatot. Huszárként többször vett részt lovasversenyeken. 1934-ben a nyíregyházi országos lovasmérkőzésen Fugger emlékversenyt nyert. 1939-ben dicsérő oklevelet kapott a „a tiszti sarjadék lovaglásban való továbbképzése” érdekében kifejtett munkájáért. 1941ben részt vett a délvidék visszafoglalásában. 1943-ban a sport terén elért kitűnő eredményei alapján kis honvéd sportügyességi jelvényt kapott. 1945-ben hunyt el Chyrowban.

(Forrás: Budapesti Közlöny, 52. évfolyam, 185. szám 1918; Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 54. évfolyam, 25. szám 1927; 51. évfolyam, 15. szám 1939; 53. évfolyam, 33. szám 1941; 55. évfolyam, 17. szám 1943; Pesti Napló, 85. évfolyam, 121. szám 1934)

 

vissza a névsorhoz

 

Ébner Lajos alezredes 2. honvéd népfelkelő huszárezred

1886-ban helyezik át szabadságolt állományú hadnagyként az arad-zarándi 12-ik zászlóaljtól, — a 2. számú honvédhuszár ezred 2. századának szabadságolt állományába.  1893-ban főhadnaggyá nevezik ki. 1899-ben áthelyezik a budapesti 1. honvéd huszárezredhez. 1902-ben századosi rendfokozatot kap.  1910-ben A m. kir. honvéd huszár tiszti lóbeszerzési egylet alapszabályainak 5. §-a értelmében megtartott választás szerint az egyleti bizottság rendes tagjáulÉbnerLajosszázados választatotta meg. 1911-ben a budapesti 1. honvéd huszárezrednél, a különleges alkalmazású törzstiszt teendőivel bízták meg. 1911 novemberében őrnagyi rendfokozatot kapott.  1913-ban a budapesti 1. honvéd huszárezredtől a debreczeni 2. honvéd huszárezredhezhelyezik vissza. 1914. augusztus 1-jei ranggal alezredessé léptetik elő. A 2. népfelkelő honvéd huszárosztály parancsnoka. 1914-ben hadidiszitményes 3. oszt. katonai érdemkeresztet kapott az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül. 1914 novemberében súlyosan megbetegszik. 1915 novemberétől átveszi a pótszázad parancsnokságot, és marad a háború végéig. A pótszázad a háború végéig a debreceni Széchenyi utcai laktanyájukban volt.  A pótszázad feladata volt, hogy mindennemű utánpótlással ellássák a fronton harcolókat. Pótlásként küldött katonák kiképzése, pótlovak felkészítése stb. 1916. november 1-jei ranggal ezredessé léptetik elő. 1918-ban nyugállományba helyezik.

Sírja a Honvédtemető, Hősök Temetőjében van.

(Forrás: M. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918. Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 13. évfolyam, 18. szám,1886.; 20. évfolyam, 26. szám,1893; 26. évfolyam, 56. szám, 1899; 37. évfolyam, 10. szám,1910; 1911 38. évfolyam, 15. szám, 1911; 38. évfolyam, 40. szám,1911; 40. évfolyam, 21. szám, 1913; 41. évfolyam, 46. szám, 1914; 41. évfolyam 83. szám, 1914; 43. évfolyam, 140. szám, 1916; 45. évfolyam, 184. szám,1918)

vissza a névsorhoz

Dr. Kölcsey Sándor ügyvéd, 1935-1944 között Debrecen polgármestere, hadnagy 2. honvéd huszárezred

 

 

Az általános mozgósítás után a 2. honvéd huszárezred 5. önkéntes iskolájával kerül a frontra. Tartalékos zászlósként kezd, végigharcolja az első világháborút. 1918 januárjában 1. osztályú ezüst vitézségi érmet kap. Leszerelésekor hadnagyi rangban van.

(Forrás: M. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918)

 

 

Magyar József hadnagy (1914-1948)
(Debreceni Köztemető XXII AC sarok)

„Két embert megölt a felrobbant akna.  Debrecen, szeptember 25. A debreceni nyúlási általános iskola padlásán még a háborúból ottmaradt aknát szombaton délelőtt akarták hatástalanítani e tűzszerészek. Hatástalanítás közben az akna felrobbant és Magyar József tűzszerész törzsőrmestert, valamint a padláson kíváncsiskodó Mihuch János 14 éves gyermeket megölte, Mihuch János az iskola gondnokának fia volt.”

„Az 1948. évi szeptember hó 25-ével lőszermentesítés közben hősi halált halt: Magyar József (1914. Gulyás Julianna) ht. törzsőrmestert 1948, évi szeptember hó 25ével a tényleges szolgálatba visszaveszem és 1948, évi szeptember hó 25-ével, a lll/f. Állománycsoportban (a műszaki csapatnál): hadnaggyá előléptetem.” (Rendelet száma: 38.686/eln. szü—1948. szeptember hó 28-án.) 

(Forrás: MTI hírarchívum 1948. szeptember 25. 32.p.; Honvédségi Közlöny a Magyar Honvédség számára, 75. évf. 29. sz. 1948)

vissza a névsorhoz

Guha József (1863-1947) altábornagy
(Debreceni Köztemető Dísz Jobb 4-12)

Született 1863-ban Gyergyószentmiklóson. A wiener neustadti katonai akadémiát 1884. szeptember 1-én végezte el. Utána Nagyszebenben a 62. közös gyalogezrednél teljesített szolgálatot. 1914. augusztus 7-től 1916 február 3ig mint a 3. népfelkelő gyalogezred parancsnoka, a szerb és montenegrói harctereken, 1916. február 25-től október 21-ig az orosz harctéren, 1917. február 1-jétől 1918 novemberig mint a 69. közös dandár parancsnoka, az orosz, olasz és a francia harctereken küzdött. Részt vett ezrede, illetve dandára ezen idők alatt vívott összes harcaiban. 1918-ban St. Michele-nél és a Woewre síkságon (Verdun) harcokban végrehajtott fegyver-tényeknél tanúsított vitéz magatartásáért arany vitézségi érmet kapott.

Kitüntetései: II. o. Katonai Érdemkereszt., II. o. Vaskoronarend, a Lipótrend lovagkeresztje, III. о. Vaskoronarend, a Mária Terézia-rendkáptalan által alapított tiszti aranyvitézségi érem, III. о. Katonai Érdemkereszt, valamennyi a hadiékítménnyel és kardokkal, bronz Signum Laudis, Kormányzói dicsérő elismerés, Károly Csapatkereszt, Vöröskereszt díszjelvény, II. o. tiszti szolgálati jelvény, I. és II. o. Porosz kir. vaskereszt. és számos külföldi hadi kitüntetés. 

(Forrás: Deseő Lajos: Erdélyi ezredek a világháborúban. Budapest, 1941.)

vissza a névsorhoz

 

Klein László tábornok a 39-esek egykori parancsnoka (1864 – 1946)

51 hónapig tartott a világháború, és ebből a súlyos időkből, melyet méltán számítanak a közhivatalokban a nyugdíjazás szempontjából kétszeresen, ebből az ötvenegy hónapból negyvenhét és fél hónapot a fronton töltött. A gyalogezredek parancsnokai éppúgy ki voltak téve a hadifáradalmaknak, a veszélyeknek, különösen az olasz harctéren, mint akár a legénység. Az ellenség éppúgy lőtte az „ezredkommandót”, mint akár az első vonalat. Besztercebányai Klein tábornok valami határtalan nyugalommal viseltetett a legválságosabb helyzetekben. Az olasz gránátok sivítása, pergőtüze, vagy az orosz fronton a legvadabb támadások közepette éppoly nyugodtsággal vezényelte ezredét, adta ki rendelkezéseit, mint akár békeidőben a „Bataillon-irodában”, mikor még őrnagy volt.  

Klein László, mint őrnagy ment egy menetszázaddal az orosz frontra és szeptember közepén átvette az ezredparancsnokságot. A következő hónapban megkezdődött az előrenyomulás, és ő vezényelte sikeresen s dicsőségesen a húsz napig tartó Blozsev-Gornje körüli nehéz ütközeteket. Az ellenséget az ezred visszaverte, de az általános helyzet következtében vissza kellett vonulnia. November 14-én betegen kórházba ment, de április 1-én már újra kint volt. 1915. március 1-jén alezredessé léptették elő, és április 11-én a galíciai harctéren átvette újra az ezredparancsnokságot. 1915. május 19-én vette kézhez a parancsot, hogy az ezredet az olasz harctérre rendelték. Június 2-án már Karinthiában, Kirbach fölött harcolt az ezred. 1915. október elején az ezred Doberdóra indult. A 4. és 5. Isonzó csatát végigharcolta, a negyediket, mint ezredparancsnok vezette. 1916 júniusában a 17. székesfehérvári ezred felett parancsnokolt és végigharcolta a 6. Isonzó csatát. Ez év nyarán visszavette a 39. ezred parancsnokságát. Majd rövid szabadságra ment, de már a 10. és 11. nehéz Isonzó csatákat az ő parancsnoksága alatt nyerte meg az ezred. 1917. augusztus elsején ezredessé nevezték ki. Rövid megszakítással a háború végéig vezényelte a 39. gyalogezredet. Az ő vezénylete alatt hajtotta végre az ezred 1917 végén az áttörési ütközetet és az előrenyomulást. Klein ezredes legnevezettebb haditénye sok érdemei mellett mégis a Monte Valderoa visszafoglalása volt, 1918. október 27-én. A Monte Valderoat a 43. gyalogezred elvesztette. Visszaszerzése annál szükségesebb volt, mert anélkül megingott volna az egész vonal. Klein ezredes alig 600 emberrel, egy gyenge létszámú bosnyák zászlóaljjal, egy rohamcsapattal és egy 39es századdal rohamozott és a fontos pontokat visszafoglalta. Ez alkalommal 30 tisztet, köztük 3 törzstisztet, 730 embert fogtak el és 59 gépfegyvert zsákmányoltak.

Mikor a belső forradalmak következtében a csapatok a frontról visszavonultak, Klein ezredes a 39-esekkel még több utóvédharcot vívott és nagy érdeme, hogy az ezredet fegyelmezett formációban hozta haza. 1922. évben tábornokká neveztetett ki.

1918. december 31-én, mint sok más főtisztet őt is nyugdíjazták. 

Kitüntetései: 2. osztályú Vaskoronarend, Lipót-rend, 3. osztályú Vaskoronarend, Katonai érdemkereszt, Sigmund Laudis, Károly csapatkereszt, mindez hadiékítménnyel és kardokkal.  …

Legvéresebb és legnehezebb ütközetünk volt a negyedik isonzói csata és nehéz szívvel teszi hozzá, - óriási veszteségeink voltak. November 10-től tartott 17-ig, aztán 4-5 napi szünet után az ellenség újra támadott. Nagy erősítéseket kapott, és november 29-től december 6-ig újult erővel támadott. Az ezred már amúgy is lefogyatkozott, alig számolt 2500 főt. Ennek a létszámnak csaknem a felét vesztettük el. 

- Újra lapoz a jegyzetekben. Komótosan mondja: 223 halott, 852 sebesült, és 48 eltűnt volt az ezred vesztesége a negyedik isonzói csatában, tehát 1128 fő. Fedezékünk nagyon gyatra volt, néhány homokzsák az emberek előtt. Az ellenség pergőtüzet zúdított. …        

„Besztercebányai Klein László 82 éves korában meghalt. Az elhunyt az első világháborúban harctéri parancsnoka volt Debrecen egykori háziezredének, a 39-es gyalogezrednek. Kitűnő parancsnok volt, katonáinak valóságos atyja. A temetésen való méltó részvétel megbeszélése végett felkéretnek az összes Debrecenben lakó volt 39-esek, hogy ma. kedden délután 4 órakor a Gambrinus különtermében jelenjenek meg. Elhunyt parancsnokuknak temetése szerdán délután 4 órakor lesz a Köztemetőben.” 

(Forrás: Debreczen 1933. február 12.; Debrecen 1946. augusztus 24.)

vissza a névsorhoz

Csáky János (1899-1951) hadbiztos alezredes
(Debreceni Köztemető V COKS 25/A)

A 3. honvéd gyalogezredben szolgált, részt vett az első világháborúban, 1916ban 2. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott. 1929-ben századosi rangban van. 1942ben hadbiztos őrnagy, 1943-ban hadbiztos alezredes.

(Forrás: Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 43. évfolyam, 12. szám, 1916; 56. évfolyam, 12. szám, 1929; 54. évfolyam, 9. szám, 1942; 55. évfolyam, 43. szám, 1943)   

vissza a névsorhoz

 

Diószeghy Dezső ny. ezredes (1883-1947)
(Debreceni Köztemető XI. tábla BO 2. sor 40. sír) 

64 éves korában az első világháborúban szerzett számos hadikitüntetés tulajdonosa rövid szenvedés után elhunyt. Temetése pénteken 4 órakor lesz a díszravatalozóból. – írta a Debrecen újság. 

1900-ban a cs. és kir. 5. Braumüller gyalogezred tartalékából helyezték át a magyar királyi honvédség tartalékához. Először a gyulai 2. honvéd gyalogezredhez, majd később a 3. honvéd gyalogezredhez került. 

1914.      november 3-án, a chyrowi ütközet után csatlakozott a hármas honvédekhez egy tiszti szállítmány élén. Ekkor már századosi rendfokozatban van. A fronton az 1. zászlóalj parancsnoka volt.  1915 márciusában, amikor az ezred szinte teljesen elfogyott, egy menetszázaddal érkezik ismét a frontra. 1916. március 21-én Kaminci térségben harcoltak. Diószeghy Dezső százados százada 96 orosz foglyot ejtett, de a saját 180 fő puskalétszámából 67 főre apadt, még a Molnár százados százada 15 foglyot ejtve szintén súlyos veszteséget szenvedett. Ezen előrement tartalékok egy teljes napig voltak elül és parancsnokaik a „Bronz katonai érdeméremmel" lettek megjutalmazva.

1915.      június hó 21-én már az alpesi hegyekben harcoltak a hármasok. Egy előretolt állást védelmeztek.  7 órakor a Lipniken lévő Eckenberger zászlós, aki figyelőnek ment ki, jelentette, hogy az olaszok egyenkint meg-kezdették a kúszást az állás felé. Éjfélkor tényleg rohamot intéztek az előretolt állás ellen. Аz állásba betörtek és a hősiesen küzdő Futó hadnagyot fejbe vágták, aki összerogyott. Lédeczy zászlós kézitusába bocsájtkozott velők és a két szakasszal hősiesen viaskodtak. Diószeghy Dezső százados, — aki a III. oszt. hadidíszítményes katonai érdemkeresztet kapta, — megsebesült. Ezüst Signum Laudis érdeméremmel is jutalmazták vitézségét. 

(Forrás: Debreczen 1947. május 3.; Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1900 (27. évfolyam, 1-69. szám)1900-12-09 / 69. szám; Molnár József: Debreceni honvédek a harcban. Debrecen, Magyar Nemzeti Könyv és Lapkiadó Vállalat, 1938.)

vissza a névsorhoz

 

Toókos Gyula ny. tábornok (1883-1958)
(XI. tábla AO 1/B)

Édesapám egy erdélyi kis faluban, Vajasd községben született. Nagyapám ott volt esperes-lelkipásztor, Gyulafehérváron volt esperes, de nem költözött be soha Fehérvárra. Édesapám nagyon eleven, erős testalkatú és ambiciózus valaki volt… Ilyenformán került a katonai pályára. Tulajdonképpen Nagyenyeden végezte az alsó négy gimnáziumot, és onnan került aztán be Sopronba, a katonaiskolába. Kecskeméten kezdte a szolgálatot huszároknál – ezt nagyon lényeges kihangsúlyoznom. Erre mindig nagyon büszke volt. Nemcsak huszár, hanem honvédhuszár. Zalaegerszegen szolgált, még aztán Pápán, ott pár évet töltött el. Miskolcról vitték ki a frontra, mert kitört az első világháború, és egyenesen az orosz frontra vitték.

Meg is sebesült. Egy csúnya térdlövést kapott, amivel sokáig kórházban volt. Le is akarták vágni a lábát, de nem engedte. Azt mondta, hogy inkább bicegni fog, de a saját lábával. És csodálatos módon meggyógyult. Tornáztatta, erőltette. Miután kivették a gipszből, kiderült, hogy egészen visszahúzódtak az ínak, egészen elpetyhüdtek a gipsz alatt. Ezt nagy akaraterővel tornáztatta, és aztán a végén jó lett. Miután felépült, még bottal járt. Akkor azt mondta, hogy ő nem ül otthon Pesten a kórházban, egyébként nincs semmi baja, ez idővel fog javulni. Vezérkari tiszt volt. Azt mondta, Oroszországba nem megy vissza, azt már nem bírja – ott látta az embernek meg az állatnak a kínját a sárban. Látta Ukrajnában, hogy szakadtak meg a lovak. Húzták a kis ágyúkat – az csak súly volt, hiába kis ágyú – beleragadtak a sárba, a lovak csak akartak húzni, és szívburokszakadást kaptak, ott rogytak össze. Oda nem!

Akkor kérte magát egy száraz vidékre, hegyvidékre: Doberdóra. Akkor egyszer csak jött a parancs fentről, hogy az oroszok megint támadtak. Onnan Ausztrián és az egész országon keresztül megint kivitték őket Oroszországba, az orosz frontra. Onnan 1916-ban vezényelték a Kárpátokba, mikor az első román betörés volt, és ott a maroshévízi csatán fejezte be. Nem aludt napokig. Fizikailag, nyilván idegileg is teljesen kimerült. Ezután Frankfurt tájékán volt idegszanatóriumban. Ezután a háború vége következett., majd a románok ismételt erdélyi betörése, majd bevonulása Budapestre. Ő itt maradt Magyarország területén, és szervezte a székely hadosztályt. Elfogatási parancs volt ellene kiadva, úgyhogy már soha többet nem mehetett haza Erdélybe.

Aztán volt még egy fontos állomás – Szeged. Ott alakult meg a magyar ellenkormány. Horthy szárnysegéde volt! De nem sokáig. Tulajdonképpen akkor ő átadta a szolgálatát vagy a tisztségét, a szárnysegédi állást egy Magasházy György nevezetű embernek. 

Aztán kérte magát a Hadtörténeti Levéltárba. Volt egy csomó feldolgoznivaló anyag ott a háború után, és ő ezt nagyon értette katonailag is és megfogalmazni is. Ott tulajdonképpen egy fedett állása volt, mint nagyon sok katonatisztnek. Így lehetővé vált, hogy háttérbe vonuljon, és a román titkosszolgálat ne kövesse minden lépését. Ott csendben eltűnt a szemük elől.

A Hadtörténeti Múzeum mellett a Vitézi Rend megalapításában is erősen benne volt. Nagyon szerettem mindig a történelmi visszaemlékezéseket hallgatni, és így maradt meg bennem. Ezután több vidéki helyszínre vezényelték. Így voltunk Komáromban.

1926-ban kerültünk Debrecenbe. Édesapám 35-ben ment nyugdíjba valóságosan. Azután már „csak” a vitézi törzskapitányi teendőket látta el. De azelőtt, itt-ott kiszálláson volt csapattiszti munkája, nem volt olyan magas a fizetése. Mégis, az mit tett lehetővé? Mekkora lakást tudtunk bérelni? Ott a Péterfián, a Tanítóképző melletti épületben ötszobás lakásunk volt. Volt egy háztartási alkalmazottunk.

1926-tól Debrecenben éltünk, ott jártunk iskolába, édesapám is itt dolgozott – de mi tulajdonképpen nem éltünk benne úgy a debreceni közösségben, mint az elgondolható lenne. Mert a katonaság egy külön egység volt Debrecenen belül. Azon belül is volt egy vitézi rend, a vitézeknek a csoportja, ezekkel voltunk jobb barátságban. Iskolákból, tiszti iskolákból, harctérről, innen-onnan ismerte édesapám őket. És a vidéken lakó birtokos családokkal kerültünk jó kapcsolatba. Vagy úgy, hogy Debrecenben is volt lakásuk, és ott társaságban összejöttünk velük. Álmosdon például volt egy tüzér altábornagy, letelepülve a feleségének az ősi birtokán – ővelük nagyon jó kapcsolatunk volt.

Menekülés a világháború alatt: Budapest –Csokaj - Enns folyóig- Nyíregyházi huszárok voltak ott éppen, a parancsnokság meg ott van fenn a dombon, egy kis osztrák kastélyban szállásoltak be. Édesapám oda felment. Hát ott kitörő örömmel fogadták a hajdani tanítványai, akiket terepgyakorlatokon tanított, mint nyugdíjas. 

Mikor hazaértünk, édesapámat hathétig tartották vizsgálati fogságban Székesfehérváron. A vonatról leszállva szétválogatták az embereket: aktív tisztek, nyugdíjas tisztek külön, családtagok külön, és ott váltunk el egymástól, és cipeltük apukának a kis motyóját is, a hátizsákszerűt. Összes vagyonunk az volt, ki mit elbírt a kezében vinni. És aztán miután kivizsgálták, hogy nem volt háborús bűnös, és a magatartása milyen volt… A vizsgálatban egy altiszt előállt, hogy ő beosztottja volt: „Nagyon szigorú ember volt, megkívánta a rendet, de jobban szerettem, mint a saját apámat, mert nagyon igazságos, emberséges ember volt.” Úgyhogy az ő szavára mentették fel apukát. Mert nem találtak addig sem semmit, mert 35-ben nyugdíjba ment, és ennek az embernek ez a pozitív vallomása segített, akkor nagy valaki lett… Így édesapám megmenekült a letartóztatástól. Ő volt Barta őrmester, Debrecenből.

(Forrás: Asztalos Zoltánné, sz. Toókos Ildikó. Az interjút készítette, szerkesztette dr. Timár Lajos Debrecen, 2010. február-november. kre.hu/portal/images/eletutinterjuk/Asztalos_Zoltanne_fenykepalbum.pdf (letöltés: 2016.04.27.))

vissza a névsorhoz

 

Nagy Pál (1871 – 1947) nyugalmazott altábornagy
(Debreceni Köztemető VII. tábla KS)

Legelőbb felkerestük a debreceni hősök egyik legismertebb egyéniségét, akinek harci dicsősége emlékezetes marad ennek a nemzetnek könnyel és vérrel írt történetében. Hatalmas deli alakja ma is olyan, mint egy lombjaival büszkélkedő királytölgy. Rendes növésű ember is felnéz reá. Magyaros szép arca olyan békés, olyan emberi, hogy senki meg nem látja mögötte az egykori idők félistenét, kézitusák, pergőtüzek acélkatonáját. A katonáról csak domborodó mellén sorakozó kitüntetéseinek szalagsora bizonykodik. És az altábornagyi egyenruha, mely úgy feszül rajta, mint egy húszesztendős hadnagyon. 

Nehéz elkezdeni a beszédet, mert vitéz Nagy Pál inkább csinálta a történelmet, s most elmondani már nehezebben tudja.    … Mélyet sóhajt, gondolatai Brassó, Nagyszeben felé szálltak. Régi kedves hajdani ezredei, a 23-as, 24-es ezredek, amelyekről a szűkebb Hőfer jelentések is bőségesen emlékeztek meg.  

Másodosztályú, harmadosztályú vaskoronarend, Lipót-rend, katonai érdemkereszt, Signum Laudis, Károly csapatkereszt, vaskereszt stb. kitüntetéseiről nem is beszél. Beszélnek azok maguktól is. És beszél az a sebesülési érem, mely három vonalával, három súlyos sebesülés emlékét őrzi. 32 hónapot töltött harctéren, mindig tűzben, mindig az első vonalban, orosz fronton, olasz fronton. Tíz hónapot pedig keserves gyötrelmek között sebesülten, kórházi ágyon töltött el. 

A székely hadosztály volt parancsnoka, számos hadikitüntetés tulajdonosa 76 éves korában elhunyt. Temetése szombaton 3 órakor lesz a díszravatalozó teremből. 

(Forrás: Debreczen 1947. november 13.)

vissza a névsorhoz

 

Matherny Ödön (1882-1955) altábornagy
(VIII. tábla BOKS 12)

1882 okt. 26-án született Szurcsén községben, a hadapródiskolát 1902-ben végezte, s mint tiszthelyettes a 26. gy. e.-hez nyert beosztást, ahonnan 1908-ban hadnagyi rangban a 34-esekhez helyezték át Kassára. 1914-ben mint, százados sebesült meg Viogoni mellett okt. 3-án. 1915 jan. 1-én mint létszámfeletti a pótkeret parancsnoka lesz, 1917 febr.-ban az orosz frontra indul, itt zászlóaljparancsnoki beosztásban harcol. Ezután Lembergbe és Prágába került, innen a 123. gy. e.-hez Wolhyniába, majd az olasz frontra, innen pedig a szerb harctérre, ahol az összeomlás érte. Kitüntetései: III. o. Vaskoronarend, Tiszti 1. oszt. Vitézségi Érem, III. oszt Katonai Érdemkereszt, ezüst Signum Laudis, bronz Signum Laudis, Károly Csapatkereszt, Sebesülési Érem, II. oszt Vaskereszt, IV. oszt Porosz Királyi Vörös Sasrend, Háborús Emlékérem kardokkal és sisakkal.   

1930-35 között a Veszprém-Jutasi Altisztképző és Nevelőintézet parancsnoka. Ezt követően a 2. vegyesdandár közigazgatási vezetője, majd ezredparancsnok. A Hadilevéltár főigazgató-helyetteseként helyezik nyugállományba 1937. augusztus 1jén. A koncepciós perek után 1951-ben kitelepítik Dombrádra. Előtte a HM igazoló bizottság 1946. július 9-én „rendfokozatának közigazgatási úton való megfosztását” rendeli el.

Katonák posztumusz előléptetése: „A Magyar Köztársaság elnöke — a miniszterelnök javaslatára — Matherny Ödön altábornagyi rendfokozatát — katonai életpályájának elismeréseként — posztumusz helyreállította. 

(Forrás: A cs. és kir. 34. magyar gyalogezred története 1734-1918. Budapest, 1937; A Veszprém-Jutasi Altisztképző és Nevelőintézet parancsnokai In: Honvéd altiszti folyóirat 24. évf. 1. sz. 2012. 16. p.; Népszava, 120. évf. 167. sz. 1992. július 16.) 

vissza a névsorhoz

 

Dr. Soltész Elemér (1874-1957) protestáns tábori püspök
(Debreceni Köztemető V. tábla BOKS 2)

(Ombod, 1874. ápr. 18.— Bp. 1957. aug. 7.) ref. püspök. A debreceni kollégiumban 1898-ban lelkészi oklevelet szerzett, egy évig a párizsi egy. ösztöndíjasa a protestáns teológiai szakon.  1899-től 1923ig Nagybányán lelkész, a tiszántúli egyházkerület aljegyzője. Itt szerk. az Igehirdető c. folyóiratot (1906 — 1919) Révész Jánossal. 1902-től a szatmári 12. honvéd gyalogezred póttartalékosa, a tiszántúli evangélikus református egyházkerülethez tartozó Nagybányán lelkész. 1909-ben a szolgálati, illetve védkötelezettségük teljesítése után, viselt segédlelkészi (tábori rabbi) rendfokozatuk megtartása nélkül, saját kérelmükre elbocsátják a honvédség kötelékéből. 

1923-tól 1948-ig protestáns tábori püspök Bp.-en. 1929-ben a debreceni egyetemen a hittudományok doktorává avatták. 1940-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjéhez a csillagot kapott a protestáns tábori lelkészi kar vezetése, nevelése és irányítása, valamint a magyar királyi honvédség protestáns egyéneiben a valláserkölcsi érték és rendíthetetlen hazaszeretet megszilárdítása és emelése terén — kifejtett kimagaslóan eredményes és rendkívül értékes teljesítményeikért. (Rendelet száma: 33.090/eln. 8. — 1940. június hó 25-én.)  1943-ban nemességét elismerték: Dr. Soltész Elemér protestáns tábori püspök régi magyar nemességét a m. kir. belügyminiszter úr 1943. évi június hó 9-én kelt 271.082/1940. II. a. számú rendeletével igazolta. Személyi okmányait ehhez képest kell helyesbíteni. (Rendelet száma: 41.297/eln. 8/e. — 1943. évi július hó 17-én.) 

1948-ban a pápai ref. teológiai akadémia t. tanárává avatták. Dr. Soltész Elemér (1874. Széles Ida) ht. leik. altábornagyot 1948. évi november hó 1-ével, a katonai ellátási törvény 2. § a) pontja alapján— saját kérelmére — nyugállományba helyezem. A 14.882/Elnökség—1948. sz. körrendelet értelmében egyenruha viselésére jogosult. (Rendelet száma: 35.898/eln. szü.—1948. szeptember hó 1-én.) Számos teológiai és társadalmi tárgyú cikke jelent meg a folyóiratokban. — F.m. Ünnepnapok (I —IV., égyíiázi beszédek, Nagybánya —Bp.). — írod. Esze Tamás: S. E. (Ref. Egyház, 1957. 10. sz.); Dezső László: S. E. (Egyháztörténet, Bp., 1958.)  

Budapesten halt meg, ott is temették el, 1958-ban exhumálták és temették el a Debreceni Köztemetőben. 

(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z (1982)S Sóltz Vilmos, Sólcz; Budapesti Közlöny, 36. évfolyam, 263. szám 1902; 52. évfolyam, 19. szám 1940; 55. évfolyam, 32. szám 1943; 75. évfolyam, 11. szám 1948; 75. évfolyam, 27. szám 1948; Köztemető adatbázis)

vissza a névsorhoz

Átlagos (0 szavazat)

Ábrahám Ádám 39-es főhadfogadó állomás parancsnoka, nemzetőr őrnagy
Bartha István honvéd főhadnagy
Békessy Béla százados 2. honvéd huszárezred
Boér Károly dr. tábori lelkész
Boka Károly népzenész, nemzetőrségi zenekarvezető 
Borozsvay Demeter Jenő vitéz csíkborozsvay,  2. honvéd huszárezred népfelkelő osztály 
Bőr Ferenc szakaszvezető cs. és kir. 39. gyalogezred
Butala István (1864-1933) honvéd alezredes 2. honvéd huszárezred 
Csáky János (1899-1951) hadbiztos alezredes 
Csóka Sámuel polgármester, főhadnagy 2. honvéd huszárezred népfelkelő huszárosztály 
Diószeghy Dezső ny. ezredes 
Ébner Lajos alezredes 2. honvéd huszárezred
Ecsedi István múzeumigazgató, főhadnagy cs. és kir. 39. gyalogezred 
Felsővályi Nagy Frigyes tábornok cs. és kir. 39. gyalogezred 
Flohr János vezérőrnagy 2. honvéd huszárezred 
Geréby Pál öttömösi földbirtokos, főhadnagy 2. honvéd huszárezred népfelkelő osztály
Gréf Endre alezredes dési 32. honvéd gyalogezred
Guha József altábornagy 3. népfelkelő gyalogezred
Hanke Géza főhadnagy 3. honvéd gyalogezred
Hanke Tibor főhadnagy 3. honvéd gyalogezred
Kaffka Ignác altábornagy, 1. lovashadosztály parancsnok
Kányássy Elemér dr. orvos, hadnagy szolnoki császári és királyi 68. gyalogezred
Kardos Géza okl. mérnök, főhadnagy 2. honvéd huszárezred népfelkelő osztály
Kenézy Gyula dr. orvos, alezredes honvéd főtörzsorvos
Kindernay Egyed ezredes
Klein László tábornok a 39-esek egykori parancsnoka
Koszorús Ferenc alezredes 3. honvéd gyalogezred
Kölcsey Sándor dr. ügyvéd, 1935-1944 között Debrecen polgármestere, hadnagy 2. honvéd huszárezred 
Könyves Tóth Mihály lelkész, honvéd tábori lelkész
Leel-Őssy István teológus hallgató, hadapród 3. honvéd gyalogezred
Magyar József hadnagy 
Matherny Ödön altábornagy
Nagy Pál nyugalmazott altábornagy
Nőth Antal főkarmester
Nyárád-Gálfalvi Kádár József (1856-1934) honvéd ezredes 
Okolicsányi Károly vezérőrnagy, Debrecen állomásparancsnoka
polyáni Zonda fivérek
Sebetic Raimund belovári cs. kir. százados 
Sesztina Jenő vaskereskedő, hadnagy 2. honvéd huszárezred 
Simonffy Imre polgármester, honvéd százados
Soltész Elemér dr. protestáns tábori püspök
Steer Gábor (1879-1941) magyar királyi őrnagy 3. honvéd gyalogezred 
Szigetváry Sándor légügyi segéd 
Tamássy Károly gyógyszerész, nemzetőr kapitány
Tamássy Zoltán huszár ezredes 
Tasnádi Kardos László légügyi almester 
Toókos Gyula ny. tábornok 
Várady Szabó János pedagógus, salétromtermelés főfelögyelője
Vitéz Sipos Károly ny. vezérkari ezredes
Wolff János hegyközszentimrei tábornok cs. és kir. 39. gyalogezred
Zurits Ferenc cs. Kir. 37. gye, honvéd hadosztályparancsnok

 

                                          Hadtörténeti Könyvtár         Tájékoztató Portál