Debrecen a háború idején, 1917-ben - Szabó Magda: Régimódi történet
2017.10.05.
Debrecen a háború idején, 1917-ben - Szabó Magda: Régimódi történet

1917. október 5-én született Szabó Magda írónő. "Fáradt, rosszkedvű, elkínzott Debrecenben várja Jablonczay Lenke második gyermekét, a közhangulat Pesten még rosszabb, az ellátatlanok befogadására nincs intézmény, sem Eszterházy, se Wekerle nem tudnak megbirkózni a Tisza lemondása után most már nem is távoli katasztrófát ígérő helyzettel."

Jablonczay Lenke és Szabó Elek lánya 1917. október 5-én születik meg, a gyermek félórás, mikor ötven szál piros rózsából csokrot hoznak Szabó Mária Magdolna kisasszonynak címezve, az apja névjegyével. „A varázsló – gondolja Jablonczay Lenke. – A koldus kalifa. Megesküdött, hogy nem nyúl az otthon hagyott pénzhez, de nyilván nem tartotta meg, vagy pedig kölcsönkért megint." És Jablonczay Lenke eltűnődik, mennyit érhet az ő versenyzongorája, és van-e ilyen általános nyomorban még ember, akit ilyen értékes hangszer érdekel. Ki tudja, mit talál, mire hazaér a kislánnyal a Domb utcára? Ha végképp nem lesz semmijük, majd eladja a két megmaradt ékszert meg a zongorát.

Forrás: mek.oszk.hu/kiallitas/szabomagda/

Debrecen 1917-ben:

... Míg Pétervárott a tüntető tömeg szinte naponta tiltakozik a háború folytatása ellen, Kerenszkij pedig támadásra szólítja fel a flottát és a hadsereget, és „vérrel és vassal akarja összekovácsolni az orosz egységet", a Domb utcai háztartást rideg takarékoskodással Jablonczay Lenke vezeti. Most már nemcsak az állapota miatt jár el kevesebbet hazulról, de a tennivalói is megkötik; nincs Anna, akire gyerek-ház egyaránt rábízható, a hajdú áldott jó fiú, de húszéves sincs, főzni nem tud, Jablonczay Lenke maga készíti az ebédet, s Bella sem hívogatja most a szamovár mellé.

Forrás: mek.oszk.hu/kiallitas/szabomagda/

... A világ is nyugtalan, az élet egyre nehezedik, Kisbéla kinövi a cipőjét, az új, amelyet kap, használhatatlan, ha latyakban jár, elolvad a talpa, s másikra most már nehezen telik. Az angol–francia haderő öt arrasi és Aisne-Champagne-i csatái után egyetlen vér- és lángtenger lesz Flandria, az angol haderő vesztesége félmillió katona, s elpusztul minden erőd, major, tanya, vasútvonal, ivókút. Az Isonzó vágóhídján a tizenegyedik értelmetlen küzdelmet vívják a szembenállók, a debreceniek, akik minden győzelem hírét olyan lelkesen fogadták, s a háború kezdetén a magyar zászló mellé kitűzték a szövetséges németek, bulgárok és törökök lobogóit is, nem szurkálják már kis zászlóikat a fronttérképekbe, nem lesik az újságok szerkesztőségei elé kifüggesztett hadijelentést. Hadiözvegyek, hadiárvák ellátatlan tömege zúdul a hatóságok elé, most már valóban alig van család, amely ne várna vissza valakit akár a frontról, akár hadifogságból, a hajdani táncosok közül nem egy elkerüli a Casinó-sarkot, mert karja-lába hiányzik, a negyedik Miklóssy fiú is elesett a Doberdón, Várady-Szabó Lajoska már nem is ír a fogolytáborból, az is lehet, már nem él.

A felmentetteket felülvizsgálatra rendelik, zömüket besorozzák, akik mégis itthon maradhatnak, biztonságban, hacsak nem sír le róluk a betegség, megjegyzések kísérik, ha végigmennek az utcán, Szabó Elek figyelmezteti baráti körét, a katonai rendőrség tagjai nem mindig viselnek egyenruhát, vigyázzon a szájára mindenki.

Forrás: mek.oszk.hu/kiallitas/szabomagda/

 ... A nyomor általános, az öngyilkosok száma még jobban megnő, folyik a korlátlan tenger alatti háború is, tűz- és vízhalál között választhatnak, akiknek a hajóját támadás éri. Számol Jablonczay Lenke a Kisbélától elvett vonalas irkában, mint valaha Rickl Mária, bevétel csak elsején van, s tenger a kiadás, még jó, hogy a tüzelőt tavaly megvették, s van annyi, hogy kitart tizenhét telén is.

... Tulajdonképpen nincs rá komoly ok, Jablonczay Lenke mégis nyugtalan: a lét, amely oly biztonságosnak ígérkezett eleinte, abban a percben, amikor házasságuk első, csodálatos évének anyagi alapjáról kiderült az igazság, megbillent, s azóta se nyerte vissza egyensúlyát. A kalmárlány ott figyel unokája génjei között, s nem is hiába: szeptember elsején Szabó Elek csak a fizetésének egy töredékét hozza haza, a többivel nem tud elszámolni. Szűköl, mikor a felesége rábámul az alig valamennyi összegre, s nehezen vallja meg, a nyomornak és kétségbeesésnek olyan iszonyata zuhant rá aznap hivatali munkája végzése közben, hogy muszáj volt odaadnia a pénzt a gyerekeknek meg az özvegyeknek. „Vadidegeneknek?" – néz rá Jablonczay Lenke. – „Sose látott gyerekeknek és az anyjuknak osztogat pénzt, mikor a sajátja négy hét múlva itt lesz?" Nem szól többet, elzárja kis vasdobozába, amit kapott, előveszi Béluska harisnyáját, stoppol.

 

Szöveg forrása: Szabó Magda: Régimódi történet dia.pool.pim.hu/html/muvek/SZABO/szabo00001_kv.html

 
Átlagos (0 szavazat)

Hírek

1956. november 4-e néma szemtanúja
Részletek >>
Jelképek, szimbólumok a népművészetben és a festészetben
Részletek >>
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
Részletek >>
Három porosz katona a Hősök Temetőjében
Részletek >>

 

                                          Hadtörténeti Könyvtár         Tájékoztató Portál